Kék hírek

2020.07.30. 13:00

Egy napon belül három, eltiltás hatálya alatt közlekedő járművezetőt szűrtek ki Fehérváron

Az elmúlt 24 óra rendőrségi eseményei Fejér megyéből.

police.hu

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Africa Studio

Egy napon belül három, eltiltás hatálya alatt közlekedő járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök Székesfehérváron, 2020. július 29-én. Elsőként a Rákóczi utcában igazoltattak a járőrök egy 32 éves kenderesi lakost 12 óra 20 perckor, majd a Seregélyesi úton ellenőriztek egy 26 éves sárkeresztúri férfit, 21 óra 5 perckor pedig a Zichy ligetben vontak intézkedés alá egy 26 éves székesfehérvári lakost. Az egyenruhások mindhárom sofőrről megállapították, hogy őket korábban a járművezetéstől eltiltották. A járőrök a vezetőket a rendőrkapitányságra előállították, ahol szabálysértési őrizetbe vették - tájékoztat a rendőrség.

 

Székesfehérváron, az Adonyi úton ellenőriztek a rendőrök 2020. július 29-én 10 óra 10 perckor egy Peugeot típusú tehergépkocsit, valamint annak vezetőjét és utasait, melynek során megállapítást nyert, hogy a járműben tartózkodó 32 éves jászladányi lakost a Szolnoki Törvényszék körözi. A férfit az egyenruhások a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, majd a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!