Hosszú hétvége

2022.04.13. 11:30

Javában az ünnepre készülnek az emberek a fehérvári piacon

Retek, sonka, tojás, szalonna. Már most, a hét elején láthatóan többet vásárolnak ezekből az emberek a húsvétra készülvén.

Déri Brenda

Egy átlagos kedd délelőtthöz képest nagyobb forgalom volt kedden a piacon

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ellátogattunk a városi piacra, hogy felmérjük, miből és mennyit vásárolnak az emberek az ünnep és a négynapos hosszú hétvége előtt. Ugyan mi kedd délelőtt tértünk be a piacra, már akkor látszott, hogy a szokásos hétköznap délelőtti forgalom igencsak megugrott, különösképpen a hús- és sonkapultoknál, de a zöldségesek sem panaszkodhatnak, ott is szép számmal ácsingóztak a vevők. Körbejártunk, eladókat és vásárlókat kérdeztünk a húsvéti szokásaikról, ami a „nagy” bevásárlást illeti.

 

Megtudtuk, hogy a húsárusoknál ilyenkor természetesen a füstölt áru, a sonka és a szalonna a legkelendőbb. Ezt igazolja az is, hogy ottjártunkkor ezeknél a pultoknál várakoztak a legtöbben. A húsok árai között igen nagy különbség van. Míg egy szalonna gazdaságosabb választás, addig egy kiló sonkáért akár három-négyezer forintot is elkérnek az árusok. Persze ezek között is vannak olcsóbb és drágább darabok, ezer, ezerötszáz forintos különbség lehet egy-egy sonka között.

 

A zöldségeseknél kevésbé tapasztalható a „húsvéti lerohanás”, de azért esetükben is fogy a piros retek és a sörretek. Itt javarészt százforintos árkülönbségek vannak az egyes pultok között. A piros retket 250, 350 forintért, míg a sörretket 500, 550 forintért árulják. Ezen túl, talán azért is, mert szezonja van, de nagyon viszik a medvehagymát. Egy idősebb hölgy asztala legalábbis erről árulkodik. Mire odaértünk, a fél készlete már el is fogyott.

 

A zöldségek és a húsok mellett a tojást árulók sem unatkoztak, ott is sorakoztak az emberek. Több vevő mondta, azért a hét első felében intézi el a húsvéti alapanyagok beszerzését, hogy elkerülje a tumultust, és ilyenkor még az áru is szebb, a választék is nagyobb. Ezt erősítették az eladók is, sokan az utolsó pillanatban szeretnének megvenni mindent, amit a húsvéti asztalra szánnak: ezért az utolsó egy-két napban megemelkedik a vásárlók száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában