Frissen Fejérből

2021.10.10. 09:00

Hová is kerül majd az új magyar gabona?

Lejárt a terménytisztítók, terményszárítók és terménytárolók létesítésére kiírt pályázati lehetőségek leadási határideje. Hamarosan fény derül arra, hogy az eredetileg 50 milliárdos keretösszeg mekkora is lesz a végére, és hogy kik részesülhetnek belőle.

Palocsai Jenő

Támogatott lesz a gyakran sérülő síktárolók padozatának és oldalfalainak javítása is

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 2. napjától volt lehetőség, és a szeptember végéig tartó időszakban vállalkozók, cégek százai készítették össze, majd küldték be adataikat és terveiket. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 50 milliárd forint volt.

Olyan önállóan támogatható tevékenységekre lehetett pályázni, mint például a terménytisztítók és terményszárítók létesítése, valamint terményszárítók, terménytisztítók és terménytárolók technológiai korszerűsítése, továbbá a kapcsolódó eszközök, technológiák létesítése, beszerzése és technológiai felújítása. Vagyis nem kell feltétlenül újat építeni a pályázat miatt, ugyanis aki most sikerrel jár, az akár fejlesztésre, kapacitásbővítésre is fordíthatja a támogatás összegét. A szárítás, tisztítás és tárolás a gabonák világában a három fontos lépcsőfok, ám ezek semmit sem érnének, ha nincs megfelelő és modern anyagmozgatás. Azért, hogy az utóbbi minél költség­hatékonyabb legyen, a pályázatot beadók arra is kérhettek támogatást, hogy olyan gépeket vásároljanak, mint például a serleges felhordók, szállítószalagok, rédlerek, szállítócsigák, surrantócsövek vagy más magtári hűtő-, szárító-, keverőberendezések, amelyek nélkül már nem lehet meg­felelő gabonatárolásról beszélni.

Támogatott lesz a gyakran sérülő síktárolók padozatának és oldalfalainak javítása is
Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

A B célterület a terménytisztítók és terményszárítók energiahatékonyságának javítását célozza, megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazásával. Ebben a kategóriában lehetőség van az épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítésére, de felhasználható lesz a támogatás a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására. Az 50 milliárdos keretösszegből jut majd napkollektorok alkalmazására, biomassza-alapú és hőszivattyús rendszerek telepítésére, geotermikus energia használatára, de akár biogáztermelésre és napelemes, illetve szélenergiát átalakító rendszer kiépítésére is.

A mostantól elbírált felhívás keretében vannak olyan tevékenységek, amelyek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatók. Ilyen például a projekt vagy a szakmai előkészítés, a közbeszerzés, mérnöki feladatok vagy éppen a projektmenedzsment. De idetartozhat a tranzittárolók, a termények minőségvizsgálatára alkalmas gépek, műszerek beszerzése.

Négy szakaszban lehetett benyújtani a pályázatot, és az utolsó határideje is lejárt a napokban, így a feldolgozás folyamatban van. Ha minden a tervek szerint alakul, vagyis ha nem szól közbe például egy újabb pandémiahullám, akkor hamarosan tudni fogjuk, hogy hová kerül jövőre az új magyar gabona.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában