Frissen Fejérből

2023.02.24. 16:00

Olvasósarok a könyves felcsúti buszmegállóban

Mint egy flashmob, azaz villámcsődület, úgy festett a buszmegálló egy-két órára, de utána nem tűnt el a jelenet. Régi szekrény, polcok, könyvek, ülőke és párna a padon. Mert olvasni jó, invitálják a várakozókat a könyves megállóba.

Zsohár Melinda

Fotó: Zsohár Melinda

A Felcsúti Letenyey Lajos Középiskolával szemközti buszmegállóban elég nagy a forgalom, sok a diák. A község ezerötletű könyvtárosa, Szecsődiné Tima Zsuzsanna ezúttal is kitalált valamit, bár elismeri, másutt is találhatók olvasósarkos-pihenős buszmegállók. Nem akart sehonnan koppintani, de az ötlet neki is tetszett, s egy vidám kis csapattal összefogva pár óra alatt valóságos szobaenteriőrt rendeztek be a megállóban. A falon függönyös álablakok, ülőpárnák, még egy polc is helyet kapott kávéskészlettel, de Felcsút is beazonosítható a felnagyított régi képeslapok által. A régi felcsúti épületekből még néhány áll, a legszebbek az ódonságukkal idézik a régi hangulatot.

Fotós: Zsohár Melinda

Közös munka volt, Zsuzsanna még enni-innivalót is vitt a kosarában a szorgoskodóknak. Mindig így szokta. Setét Gyula szép régi kistálaló szekrényt adományozott a könyveknek, amelyek a könyvtár lecserélt darabjai. Ezek között mindig talál valaki valamit, ami éppen pont őt érdekli. Apróné Salgóvári Erzsike Kornélia részt vesz máskor is Zsuzsanna akcióiban, ezúttal párnákat, függönyöket varrt. Balogh Tibor és Kovács Ferenc a Letenyey Lajos Középiskolában dolgoznak, a férfimunkát, szerelést, képek elhelyezését vállalták – ez otthon is így szokás. Litter Edit falat, szekrényt festett, az iskola 9/b, mezőgazdasági tagozatos osztályából is segítettek a jópofa rendezkedésben. Glaszhütterné Kiss Annamária igazgató-helyettes kedvtelve nyugtázta a könyves buszmegálló elkészültét.

Fotós: Zsohár Melinda

Itt csakugyan sokan megfordulnak naponta, bejáró diákok, felnőttek. Csak a pontosítás kedvéért: a megálló a Voláné hivatalosan, de a rendben tartott építményről az önkormányzat gondoskodik. Minden engedélyt beszereztek a berendezéshez mindkét „fennhatóságtól”, mondja Zsuzsanna, s helyet foglaltak a kipárnázott padon. A polcról leemeltek egy-egy könyvet a flashmob végeztével, s előkerült az elemózsiás kosárból a jutalom is. Az elsőként beérkező autóbusz sofőrje meglepetve látta a könyves szobabelsőben üldögélő, ezúttal sehová nem utazó utasokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában