Frissen Fejérből

2023.01.02. 17:30

Nagycsaládba érkezett az első Fejér vármegyei baba (videó)

Sárbogárdi családba érkezett a fehérvári baba után 2023 első Fejér megyei újszülöttje. A kis Viktória hatodik gyermek a családban.

S. Töttő Rita

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Sárbogárdon él Viktória családjával, akit öt, 18 év és másfél év közötti gyermek vár haza, s aki hamarosan viheti hozzájuk hatodik gyermekét, a január 2-án 0 óra 11 perckor született Viktóriát. Egy egész napot kellett várni arra, hogy a székesfehérvári baba mellett világra jöjjön Fejér megye első babája – ugyanis a dunaújvárosi Szent Panthaleon Kórházban január elsején 0 óra 1 perckor született ugyan egy baba, ám őt nem Fejér megyei családba viszik haza szülei.  A kis Vikit és édesanyját meglátogattuk a kórházban, ahol csendesen, nyugodtan és mondhatni, elégedetten szundikált édesanyja ölében, míg beszélgettünk.

- Párom nagyon szerette volna, hogy utánam nevezzük el a kicsit, ezért kereszteltük Viktóriának – árulta el az édesanya. Csőgör Sándor és Nagy Viktória babája természetes úton született, 3550 gramm súllyal és 49 centiméter hosszúsággal jött világra. Hat gyermek ellátása, gondozása nem lesz kis feladat, meg is kérdeztük: mire készül Viktória: - Szerencsére lesz segítségem: anyósom és a párom is kiveszi a részét, így nem lesz olyan nehéz – tette hozzá az újdonsült anyuka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában