Az előszállásiak nagyon várták már, hogy legyen háziorvosuk

Farkas Imre polgármester településvezetőként és előszállási lakóként egyaránt jóleső érzéssel köszöntötte a fiatal szakembert a községben. Kérdésünkre válaszolva elmondta: – Végre megoldódtak a falu háziorvosi ellátási gondjai, és bízom benne, hogy Bánffy Balázs személye nagyon-nagyon hosszú távra jelenti a megoldást számunkra. Úgy tudom, hogy a doktor úr előszállási lakosként szeretné végezni a gyógyító munkát, ide fog költözni hozzánk. A sok üresen álló háziorvosi praxist látva még nagyobb öröm számomra, hogy a miénk betöltötté válik.

Bánffy Balázzsal a művelődési házban ideiglenesen kialakított háziorvosi rendelőben találkoztunk, a rendelési idő végén. Megtudtuk, hogy hetek vagy talán csak napok kérdése, és befejeződik a községháza melletti orvosi rendelő felújítása, már a bútorok összeszerelésénél, a takarításnál, berendezésnél tart az önkormányzat, és igazán modern, szép rendelőben fogadhatják a betegeket.

A fiatal, harmincéves orvostól megtudtuk, hogy Budapesten született és nevelkedett, mégpedig nagycsaládban, öten vannak testvérek, a legkisebb testvére márciusban lett tizenkét éves. Elmondta:

– Gyerekként nem orvosnak készültem, informatikai vonalon szerettem volna elindulni. De a nagypapám elbeszélgetett velem tizenöt éves koromban, és ráébresztett arra, hogy azon a területen nem biztos, hogy sikereket fogok elérni. Ő mindig azt tanította, „ha valamit csinálsz, azt jól csináld”. Szavai hatására éreztem, ez valóban nem biztos, hogy az én utam, mert ha nem lesznek sikerélményeim, akkor mi motivál majd! Márpedig nekem szükségem van a sikerélményekre. Akkor nem esett jól ez a beszélgetés, de a mai eszemmel szükség volt rá. Műszaki középiskolába jártam, távol ettől a mostani hivatásomtól, de szerencsémre tizenegyedikesen kaptunk egy új osztályfőnököt, aki biológia szakos volt, és megszerettette velem ezt a tantárgyat. Mindenképpen olyan továbbtanulási lehetőséget kerestem, ahol ez felvételi tárgy, körülnéztem, és minél többször jutott eszembe az orvosi pálya, annál közelebb éreztem magamhoz. Elkezdtem különórákra járni, de elsőre nem vettek fel az orvosira. Nem adtam fel, elkezdtem egy hasonlót, az orvosi laboratóriumi szakot és utána jött az orvosi egyetem Debrecenben.

Miért éppen a háziorvoslást választotta?

– Az egyetemen számos szakirány megfordult a fejemben, de a háziorvosi az soha. A végzés után ott maradtam Debrecenben a megyei kórházban, a sebészeten kezdtem dolgozni. Gondoltam, ezen a területen látványos eredményeket lehet elérni, nincs hosszadalmas gyógyszeres kezelés, hanem fáj valami, kiveszem, és máris nem fáj... Szeretem az ilyen dolgokat, amelyeknek van látszata, kézzelfogható eredménye. Volt viszont egy bökkenő: a sebészeti osztály hierarchikus működése, az erős alá-fölérendeltségi viszony. Tudtam, számomra ez hosszú távon elfogadhatatlan. Váltottam a sürgősségire, amit eleinte nagyon szerettem, jó érzés volt látni a hivatásom értelmét, azt, amikor stabilizálni tudtunk egy rossz állapotban lévő beteget. Egy idő után azonban zavart, hogy sürgősségi jelleg miatt nem lehetett annyi időt szánni egy betegre, amennyi szükséges, holott a gyógyítás számomra lelkiismereti kérdés. Családias légkörben szeretnék dolgozni, kellő időt, figyelmet fordítani minden betegre, gondoltam. De a háziorvoslás még ekkor sem jutott eszembe. Csak később. A barátnőm a dunaújvárosi kórház sürgősségi osztályán ápolónő. Ügyeletes orvosként járok szerte az országban, így találkoztunk, aztán Fekete Borbála doktornő kérdezte meg, szeretnék-e Előszállásra jönni. Körbenéztem a községben, mindenki nagyon kedvesen fogadott, tetszett, hogy van idősotthon is, ugyanis az idősek gyógyítása szívügyem, mert nekik komplex egészségügyi problémáik vannak, ami kihívást jelent számomra. Gyönyörű, felújított rendelőm is lesz itt, ami szintén nagyon tetszett. Nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy eldöntsem, örömmel leszek Előszállás háziorvosa.

Milyenek az első benyomásai?

– Két hete dolgozom itt. Nagyon kedvesek az előszállásiak, eddig csak segítőkészséget tapasztaltam a részükről. Kezdem felvenni az itteni ritmust. Az asszisztenseim, Eszter és Vivien fantasztikusak, régóta dolgoznak már itt, ismerik a betegeket, tudják, kinek milyen alapbetegségei vannak. Tudják a különböző szabályokat, amelyek kimondottan a háziorvosokra vonatkoznak és számomra még újak, például a gyógyszerfelírási és táppénzes előírások. Ebbe bele kell még tanulni, a kórházi, illetve az ügyeleti munkához képest ez teljesen másfajta orvoslást igényel.

Előszálláson ez az egyetlen háziorvosi körzet van. A praxishoz tartozó beteglétszámot alacsonynak vagy magasnak érzi?

– Összesen kétezer-háromszáz beteg tartozik hozzám, felnőtt- és gyermekszámot együttvéve. Azt gondolom, ez nem kevés, viszont még nem is túlzottan megerőltető. Kifejezetten tetszik nekem, hogy gyermekekkel is kell foglalkoznom, nem csak idősekkel és felnőttekkel. Mint említettem korábban, szeretem a szakmai kihívásokat, és a kicsiknek nemcsak az orvosi ellátása, gyógyszerelése, kezelése egészen más, mint a felnőtteké, de emberileg is teljesen másfajta bánásmódot igényelnek. Mint említettem, sokan vagyunk testvérek, számomra nem furcsa, ha gyerekekkel kell foglalkoznom. Napi szinten jön hozzám minden korosztály, vegyesen. Keddenként van a tanácsadás, terhességi és csecsemő egyaránt, amit a védőnővel közösen oldunk meg, főleg az első időkben. Mert például a tápszerekkel sem kellett foglalkoznom eddig, ez is újdonság számomra. Szóval, mély víz ez az első időkben, de nagyon tetszik, örülök, hogy itt lehetek és ilyen sok segítséget kapok.

Az ügyeleti munkát sem adta fel, ugye?

– Valóban megtartottam. Az ügyelet is egy teljesen másfajta szaktudást igényel, kicsit a sürgősségi ellátáshoz tudnám hasonlítani, és ha nem lenne, akkor hiányozna az érzés, amit adni tud. Mind a kettőre szükségem van, úgy érzem, és az ügyeletben szerzett tapasztalatoknak jó hasznát veszem a háziorvoslásban is.