Frissen Fejérből

2022.04.23. 15:30

Íme Fejér megye öt legszebb Tündérszépe: hamarosan eldől, ki ragyoghat a döntőben

Lezárult Tündérszépek országos szépségversenyünk első, regionális fordulója, a megyei szakmai zsűri pedig kiemelte az országos fináléra esélyes öt legszebb hölgyet.

feol.hu

Lezárult a Tündérszépek első, regionális szakasza, amelyben szűkebb térségünk és ezen belül megyénk legszebb hölgyeit mutattuk be olvasóinknak a Fejér Megyei Hírlap hasábjain és a feol.hu oldalán. A bájosabbnál bájosabb lányok március elsejétől gyűjtötték a több ezernyi szívecskét, amelyekkel olvasóink értékelték őket. 

Az elmúlt hónapokban tehát szakmai zsűrink folyamatosan szűrte a nevezőket, profi fotósaink ingyen elkészítették a versenyfotóit azoknak, akik ezt kérték, míg mások saját, már kész portfólióval neveztek országos szépségversenyünkre, most pedig elérkezett az idő, hogy újra összeüljenek az ítészek, és kihirdessük, kik lettek megyénk legszebbjei.

A megyei szakmai zsűri 5-5 helyi szépséget emelt ki, közülük kerül ki április 26-án egy-egy Fejér, Veszprém és Zala megyei hölgy, aki az országos fináléban képviselheti szűkebb hazáját. Érdemes lesz hát ekkor is visszalátogatni oldalunkra, hogy kiderüljön ki lett megyénk Tündérszépe!

A tét nem kicsi, hiszen az országos ismertség mellett a legszebbekre értékes nyeremények, kétszemélyes egzotikus utazás is vár, mindamellett, hogy betörhetnek a szépségipar, vagy a média világába, valamint új szakmai kapcsolatokat építhetnek ki. Felkészülésüket pedig gyönyörű szépségkirálynők is segítik mindebben: háziasszony-mentorunk 2022-ben Kárpáti Rebeka, a 2013-as Miss Universe Hungary, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter.

Lássuk hát a megyei eredményeket!

Fejér megye öt legszebb hölgye a szakmai zsűri döntése nyomán:

Sebesi Daniella 

Andrási Rebeka Laura 

Dénes Csenge Katica

Görög Petra

Kamondi Kitti Lívia 

A Fejér megyei zsűri elnöke, Pásztor Zoltán elmondta, hogy igencsak nehéz feladat hárult rá, és zsűritársaira, hiszen rendkívül erős mezőny gyűlt össze a megyében, és tényleg szebbnél-szebb lányok jelentkeztek. Sokáig tanakodtak míg végül sikerült döntésre jutni. Azt is hozzá tette, hogy szerinte van egy Fejér megyei lány, aki nagyon esélyes, hogy megnyerje az egész versenyt, de hogy ki ő, az természetesen maradjon az ő titka. Zsűritársaival együtt, pedig szorít, és minden jót kíván a megye leendő Tündérszépének az országos fináléban is.

A régiós közönségszavazás győzteseinek a nevét hétfőn közöljük. Az olvasói értékelések alapján továbbjutó szépségek a szerdán induló fordulóban gyűjthetik a szívecskéket a döntőbe jutásért hét napon keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában