Könnyűzene

2021.03.12. 13:13

Hangfoglaló Program: 198 pályázó 228 millió forintot kaphat

Hat felhívás, összesen 321 pályázati anyagáról döntött az eddigi összetételében utoljára összeülő NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma. A március elején hatályosított döntések alapján 198 pályázó összesen 228 millió forint támogatásban részesül.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma még tavaly decemberben jelentette meg azt a hat nyílt pályázatát, amelyek forrását az úgynevezett üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő negyede biztosította – közölte a szervezet.

A 2015-ben létrejött, majd 2018-ban részben megújított, 2020 eleje óta Bali Dávid által vezetett – Andrási Bea, Horváth Gergely, Tóth Tibor, Vörös István összetételű – kollégium mandátuma február végén lejárt, így február közepén utolsó ülését tartotta a testület.

A kollégium tavaly decemberben először írt ki elektronikus zenei és hagyományos könnyűzenei formációk közötti együttműködésre, illetve elektronikus zenei produkciók nemzetközi mentorálását támogatni szándékozó pályázatokat. Az előbbire tizenkilenc pályázat érkezett, amelyeket újdonságuk és a színtér segítésének szándéka miatt egységesen támogatott a kollégium, így minden pályázó 500 ezer forintot használhat fel tervei megvalósítására. Az elektronikus zenei mentori programra szánt tízmillió forintos keretet szintén egységesen, egy-egymilliós támogatást nyújtva osztotta fel a testület.

A Hangfoglaló Program Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjában két pályázati felhívás várt elbírálásra. A gyakorló menedzsereknek kiírt, a kollégium reményei szerint 2021-ben ismét megvalósuló nemzetközi showcase fesztiválok látogatását támogató pályázat esetében is valamennyi jelentkező igényét kedvezően bírálta el a testület. Ennek megfelelően harminc menedzser mintegy tízmillió forintot használhat fel a magyar könnyűzene nemzetközi útjainak egyengetésére. Ugyanennek az alprogramnak a részeként született döntés az idei külföldi koncertek, turnék, kampányok és együttműködések támogatásáról.

Az eredetileg 100 millió forintos keretre 140 pályázat érkezett, amelyekben a zenekarok mintegy 173 millió forintnyi igényt fogalmaztak meg.

Kiemelték: tavaly sok támogatott projekt elmaradt, illetve az idei megvalósulás is bizonytalan, a kollégium így 82 pályázó között 73 millió forintot osztott szét.

Miután tavaly október elsején a Hangfoglaló Programirodát és a HOTS exportirodát is magában foglaló Könnyűzenei Szolgáltató Iroda a MANK Nonprofit Kft-től a Petőfi Irodalmi Ügynökséghez került, az irodák működését segítő, korábbi meghívásos pályázatok fel nem használt forrásait a MANK visszautalta az NKA-nak, amelyet a Kollégium a februári döntéskor használhatott fel. A testület még tavaly év végén döntött úgy, hogy ennek a forrásnak egy részét olyan projektek támogatására kívánja fordítani, amelyek létrejöttét vagy működését a Hangfoglaló Program korábban már támogatta.

A kollégium végül a BLEND film-zene konferencia és a HOTS SongLab táborok folytatására beérkezett pályázatot, a Music Hungary 2021-es eseményét, a tavaly indult online Beat rádió további működését, és a Kedv, Remény, Trillák versmegzenésítési verseny pályázatát támogatta.

A kollégium számára is meglepően nagy érdeklődés mutatkozott a médiatámogatási alprogram keretében első alkalommal kiírt könnyűzenei podcastek készítését támogató pályázatra. A 30 millió forintos keretre 86 pályázó mintegy 162 millió forintos igényt jelentett be. A Program hetedik évadában megmaradt keretet felhasználva végül ötven pályázó között csaknem 80 millió forintot osztottak szét. Ez azt jelenti, hogy a következő egy évben mintegy félezer könnyűzenével foglalkozó műsor kerülhet adásba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!