Gazdaság

2007.04.27. 02:29

Kertek, parkok, virágok

Budapest (zsm)- A kora tavasz kegyelme folytán a máskor egymást követően nyíló virágok most szinte egyszerre tobzódnak teljes pompájukban. A dísznövényültetés is reneszánszát éli.

Zsohár Melinda

Éppen idén 110 esztendeje, hogy a főváros peremén megnyílt a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet botanikus kertje, ami azóta jószerivel a város közepére került, minthogy körbeöleli az urbanizáció. Ma a Corvinus Egyetemhez tartozik a Budai arborétumnak nevezett, s természetvédelmi területté nyilvánított pompás díszkert, amit egykoron szőlőskertek öveztek helyes kis présházakkal. Most a Villányi úti villamoson ülők vetnek pillantást a kerítés mögötti zöld szigetre, ahol húsz esztendeje tartanak évről évre dísznövény szakkiállítást és vásárt áprilisban; erre az időre már jócskán megzsendül a természet. Idén azonban kinyíltak a kertben található orgonák, tulipánok, s a vásárra érkező kisebb-nagyobb kertészetek is oly gazdag kínálattal érkeztek, amelyek jóformán májusban jellemzőek.

A vásár nem olcsó, azt meg kell hagyni, a pici évelő, s sziklakerti virágok, s a gyógy- és fűszernövények a legelérhetőbbek, egy-egy cserép eladási ára 200-300 forint között mozog. A népszerű muskátli is 350-500 forint között kínálja magát, de gyönyörűek, erős, izmos példányaikkal ígérik a kertészek tartósságukat. Egzotikus, külföldi virágok kaphatók korlátlanul, a bonsai-kiállítás e különleges hobbi magyarországi népszerűségét tükrözi, s az örökzöldek gazdag választéka igazolja a megállapítást: egyre többen építenek tudatosan és szakszerűen kertet otthon maguknak. Ha szép és drága a ház, szánnak pénzt a kertre, udvarra is. A kevésbé tehetősek pedig a maguk örömére vesznek néhány cserép, tő virágot.

Reneszánszát éli a dísznövény-divat, a kertészetek is érzékelik ezt, noha kemény a piaci verseny. Drága az energia, a melegházakat fűteni kell, az öntözés sem olcsó, s a külföldi konkurencia ugyancsak próbára teszi a magyarokat.

- Nálunk még rózsaszínű gyöngyvirág is terem - mondja dr. Nemes Lajosné Szentirmay Teréz, aki férjével a Komárom megyei Szomódról utazott a vásárra. - A férjem harminc évig igazgatta a debreceni botanikus kertet, nyugdíjasként tértünk vissza a Dunántúlra. Kétezerféle kaktuszunk van, s én nagyon szeretem a pozsgás növényeket, s a sziklakertieket - mondja a kertészmérnök asszony; ötszáz oldalas lexikonja várja kéziratban a kiadását. Férje is ismert botanikus, szakíró, kaktuszszakértő és -rajongó. Latin nevükön emlegetik a laikusoknak egyszerűen csak szép ismeretlenként csodált növényeket.

Ezek is érdekelhetik