Etyek

2013.03.02. 14:51

Évente egyszer megnyílik a Korda filmstúdió

Március első szombatjára hirdette meg az etyeki Korda Filmstúdió látogatóközpontja szokásos, évi nyílt napját.

Kocsis Noémi

A nyílt nap az uniós fejlesztéseket bemutató programban valósult meg, országszerte 15 intézményt nyitottak meg így a nagyközönség előtt, többek között a pécsi Zsolnay-központot is. Az etyeki stúdiót ezen a napon sokan keresik fel az ország minden részéből, hiszen a filmkészítés, a hazánkban folyó filmes műhelymunka igencsak érdekli a közvéleményt - főképp az olyan, itt készülő alkotások révén, mint az HBO Borgiák-sorozata, vagy a közelmúlt sikeres amerikai produkciója, a Hellboy, melyhez szintén a Fejér megyei filmes park szolgáltatott helyszínt és díszleteket.

(Fotó: Nagy Norbert)

Mint azt Kakuk Andrea központigazgató a nyílt nap előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, céljuk is a közvélemény megismertetése az itt folyó munkával, bár erre nincs mód az év teljes tartamában, hiszen tavasszal visszatérnek a külföldi stábok és folytatódnak a koprodukcióban készülő sorozatok forgatásai. A megjelenteknek ezek után Pleizer Lajos, a Fejér megyei közgyűlés alelnöke beszélt a megye fő fejlesztési irányairól, a leszakadó kistérségek felzárkóztatási lehetőségeiről.

A Korda Sándor Filmstúdió és Látogatóközpontban szombaton nyílt lehetőség, hogy bárki bekukkantson a díszletek, forgatási helyszínek közé, megismerkedjen hazánk filmgyártásának nevezetes alkotásaival, illetve ellesse, hogyan oldják meg a trükkmesterek az olyan feladatokat, mint a falon lógás, egy hajó elsüllyesztése, vagy akár a láthatatlanná válás. Az érdeklődők a nap folyamán vezetett csoportokban járhatták be a Borgiák filmsorozat külső díszleteit, a New York-díszletben és a "Green-Screen" részlegben filmelőzetest is forgattak a közreműködésükkel, és besétálhattak Európa legnagyobb egylégterű, 6000 négyzetméteres, 35 méter belmagasságú forgatási csarnokába is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!