Bicskáktól a hordóig - Előadások, kiállítás megnyitók, virtusvetélkedő Perkátán

Perkáta - A hétvégén első ízben jelentkezett a Bicska Fesztivál. A névadó bicskás kiállítás mellett turisztikai szakmai előadások, virtusvetélkedő és számos koncert is szerepelt a programban.

Pekarek János


Hogy szóba került-e a helyi turisztikai lehetőségeket és a vállalkozásfejlesztés kapcsolatát firtató előadásokon a perkátai Győry kastély teljes rekonstrukciója, azt nem tudjuk, ám, hogy a mára kopottassá lett egykori nemesi szálláshely bizonyára vonzó célpont lenne, afelől semmi kétség. A debütáló perkátai Bicska Fesztivál még pénteken délután bontott zászlót a már említett szakmai előadásokkal és a késő estébe hajló mulatsággal.
Szombaton tíz órától mutatta be gyűjtését a névadó tárlat, a Győry kastélyban. A bicskák, bökők, fokosok, hentesbárdok mellett sokat használt birkanyíró szerszámokat is szemlézhettünk. E tárlattal szinte egyidőben nyílt A víz védelme kiállítás a Hunyadi iskola tornatermében, ahol francia, magyar, portugál és spanyol gyermekek munkáit láthatták az érdeklődők.
A hűs termeket elhagyva már a kastélykert várta  a fesztivál közönségét. Erős bemelegítésként Bölcske és Perkáta  virtusválogatottja mérkőzött, olyan - az olimpián sajnos  mellőzött - számokban, mint a söröshordó-gurítás, vagy a zsákcipelés. Este pedig már ismét a könnyűzenei programoké volt a főszerep.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!