Drog a hűtőben, muskátlis ládában, könyöklő alatt - dunaújvárosi terjesztőt fogtak

Dunaújváros - A dunaújvárosi rendőrök a napokban fogták el azt a 24 éves dunaújvárosi férfit, akivel szemben kábítószer-terjesztés miatt indítottak büntetőeljárást. Az illető jelenleg előzetes letartóztatásban van, s számos jel mutat arra: kiterjedt vásárlói körrel rendelkezett.

feol.hu

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indult nyomozás során a rendőrök eddig mintegy húsz olyan embert hallgattak ki és tartották náluk házkutatást, akik a gyanú szerint a 24 éves férfitől vették a kábítószert. A nyomozók feltételezése szerint azonban a kör még bővül – tájékoztatott hétfőn Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

A dunaújvárosi nyomozók január 09-én fogták el, majd hallgatták ki gyanúsítottként a 24 éves dunaújvárosi férfit, miután az egy nappal korábban indult nyomozás során felmerült, hogy kábítószert terjeszt. A díler úgy került a rendőrség látókörébe, hogy egy bejelentés nyomán elfogtak négy férfit egy dunaújvárosi hotelben. Egyiküket terjesztéssel, míg hármukat – köztük egy fiatalkorút – fogyasztással gyanúsították meg. Az ő kihallgatásukat követően jutottak el a másik terjesztőhöz, a 24 éves férfihez.

A dunaújvárosi nyomozók mind a három fogyasztónál találtak a ruházatukban kábítószergyanús anyagot, amiket lefoglaltak. Ugyanúgy, mint azokat a porokat, és tablettákat, valamint „dizájner” drogot, illetve kábítószer fogyasztásához használatos pipát, amit a dunaújvárosi hotelben lakó 25 éves férfinél találtak a házkutatás során. A rendőröknek itt segítségére volt a főkapitányság Helyszínelő Alosztályának két éves „Tigi” nevű hollandjuhász kutyája, „aki” a különböző kábítószereket a hűtőben és a mélyhűtőben jelezte, valamint a vásárlók által elrejtett porokat is megtalálta a lépcsőház folyosóján a muskátlis ládákban.  A terjesztő férfi – akiről kiderült, hogy évek óta rendszeresen vásárolt drogot és ellene már korábban is folyt kábítószerrel való visszaélés miatt eljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon - kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került. Jelenleg azonban már szabadlábon védekezik. 

A másik terjesztőnél elfogását követően a dunaújvárosi nyomozók szintén házkutatást tartottak, ahol ugyancsak „Tigi” kutya segített. A férfi lakásában és az autójában is találtak kábítószert. A hollandjuhász kutyus egy anyagmaradványokkal szennyezett mérleget a férfi ruhái között talált meg, míg gazdájának jelezte a férfi hátizsákját is, amiben szintén szennyezett zacskókat találtak. A keresés a parkolóban álló gépkocsinál folytatódott, aminek ülése alatt „Tigi” egyből jelezte a kábítószert, majd orrával a kézifék felett lévő könyöklőre mutatott, amit csak nehézségek árán sikerült a nyomozóknak kipattintaniuk. Onnan több száz gramm fű, illetve por, illetve szárított mexikói varázsgomba került elő, mely szintén szerepel a tiltott drogok listáján.

A dunaújvárosi nyomozók mindegyik lefoglalt kábítószergyanús anyagot vegyész szakértőnek küldték meg, illetve az eljárás alá vont személyektől vizeletmintát vetettek, melyet toxikológiai szakértőnek küldtek meg.

A fiatalember kihallgatása során nem tett vallomást. A férfit – aki ellen korábban már két alkalommal is folyt eljárás hasonló bűncselekmény elkövetése miatt – a rendőrök őrizetbe vették. Azóta az ügyészség indítványára a Székesfehérvári Városi Bíróság előzetes letartóztatását is elrendelte.    

A dunaújvárosi nyomozók a napokban mintegy húsz olyan fiatalt állítottak elő a kapitányságra, akikkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy a 24 éves férfitől vásároltak drogot. A rendőrök mindegyiküket kihallgatták, és vizeletmintát is vetettek tőlük. A nyomozók információi alapján azonban még további fogyasztók előállítása várható a következő hetekben, így nem kizárt, hogy az ügy tovább szélesedik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!