Amilyen a fekhelyed, olyan lesz majd az álmod is

Székesfehérvár - Kiment a divatból a rekamié és sezlon, s mind nagyobb teret hódítanak az ágykeretek és a matracok. Utóbbiak ma már számos változatban készülnek, például kaucsukból.

B. Kiss László

Kinek milyen volt az éjszakája, olyan lesz a nappala  tartja a népi bölcsesség, amely arra utal: ha valaki nem aludt jól, az bizony nappal is fáradt és nyűgös lesz. 
Nem mindegy tehát, hogy milyen a fekvőhelyünk. Dédanyáink még matracon, roszszabb esetben szalmazsákon feküdtek,  néhány évtizeddel ezelőtt azonban szinte egyeduralkodóvá váltak azok a   rekamiék, illetve    heverők, ahol az ágyat összeépítették a matraccal. Az utóbbi időben azonban ismét mind nagyobb teret nyernek azok az ágykeretek, amelyekbe külön lehet megvásárolni a matracot. A matracot, amely  úgy tűnik  ismét reneszánszát éli. Persze a mai matracokig   úgymond  hosszú út vezetett. Az első ágybetétek még csupán tollal, szőrrel, esetleg szalmával töltött zsákok voltak. A fémmegmunkálás fejlődésével jelentek meg az első, klasszikus értelemben vett rugós matracok, amelyeknek mostanra számos változata alakult ki, és mostanra sem mentek ki a divatból.  Az ember persze sohasem fogy ki a kísérletező kedvéből, mindig valami újabb és újabb megoldáson töri a fejét:  ezt jelzik a vízzel, illetve gázokkal töltött matracok, amelyek azonban nem igazán terjedtek el.


A 20.  század vége felé nem  csak a táplálkozás vagy a gyógyászat, de a lakberendezés is kezdett visszatérni a hagyományos, természetes anyagokhoz. Nem jelentettek kivételt ezen tendencia alól a matracok sem, amelyek készítésénél elkezdtek például kókuszháncsot vagy  latexet használni, a biomatracok pedig számos klinikai teszten esnek át, ami garantálja, hogy antiallergének. 
- Az egyik  legfrissebb trendet a latex matracok képviselik, amelyek töltését a trópusi gumifa felhabosított nedve, közismert nevén a kaucsuk alkotja - tudtuk meg Szabó Erzsébettől, az Ágycity üzletvezetőjétől. - A latexnak nagy előnye, hogy nem penészedik, nem atkásodik, és biztosítja a test optimális alátámasztását.
Praktikus megoldás, amikor a latex-szal töltött matrac huzata  egy zippzár segítségével   egyetlen mozdulattal levehető, így könnyen tisztán tartható.
A szakember több tanáccsal is szolgált az új  matrac vásárlásához. E szerint a kiszemelt matracra egyszerűen kötelező ráfeküdni! A matracot érdemes lehet szaküzletben vásárolni, mert ott szaktanáccsal is szolgálni tudnak. Életünk során az ágyunk és a cipőnk az a két dolog,  amiben a legtöbb időt töltjük. Ha megtehetjük, akkor nem érdemes tehát spórolni ezeken. Ráadásul a matrac hosszú évekre szóló beruházás - mondja Szabó Erzsébet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!