Nem kell az ebéd a nagymamánál? Kimaradás? A kamaszkor próbáiról szülőknek

Székesfehérvár - Csütörtökön késő délután szülőkkel telt meg a székesfehérvári Tóparti gimnázium aulája. Ezúttal azonban nem a gimnázium diákjainak szereplésére kíváncsi apák, anyák töltötték meg a helyiséget, hanem azok a felnőttek, akik kamaszkorú gyermekeikkel legalább már egyszer konfliktusba kerültek. Mert viták még a legjobb családban is előfordulnak - állította Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus, családterapeuta, egyetemi tanár. Azaz a szakember, aki jó néhány kamasszal és persze szüleikkel is találkozott már.

Miskei Anita

Hagyományteremtő szándékkal indította útjára a Szülők Akadémiája elnevezésű újszerű kezdeményezését a Tóparti gimnázium, s a rendezvényt a megyeszékhely önkormányzata is támogatta - mondta köszöntőjében Vízi Lászlóné, a gimnázium igazgatója. Aki interaktív előadást ígért, melyben az előadó, azaz Kozma-Vízkeleti Dániel pszichológus, családterapeuta a szülőkre hangolódott. Az ígéretet pedig teljesítette a szakember, aki elárulta, talán tizenöt évvel ezelőtt látta először a gimnázium épületét, s már akkor irigykedve gondolt az intézménybe járó gimnazistákra. Hisz az iskola különleges, mert a városi tó partján áll, formája pedig egyáltalán nem hasonlít iskoláéra. Majd megjegyezte, még az ide járó diákokkal is konfliktusba kerülhetnek szüleik. Mert a viták, nézeteltérések a legjobb családban is megjelennek, az nemcsak a nehéz sorsú családokban, esetleg kevésbé képzett szülők gyermekeivel fordul elő. A kamasz mindenütt kamasz.

- A kamaszkorban, amikor a gyerekek 14-18 év közöttiek, megszegik a szabályokat. Indulatot, konfliktusokat szül ellentmondásuk. Például egyszerűen nem akarnak többé vasárnapi ebédre a nagymamához menni. Miért? Ki tudja? De az is előfordul, hogy fellengzősen válaszolnak, vagy éppen megígérik, szombaton este 10-re otthon vannak, de csak másnap délben érnek haza. Annak ellenére, hogy tudják, vitát, sőt, veszekedést szül majd, hogy nem tartják meg ígéretüket, mégis késnek, s nem szólnak. Minden család belefut konfliktusokba. Ez a kor a gyerekeket, s Önöket, szülőket is próbára teszi - állította Kozma-Vízkeleti Dániel.

De vajon mit jelent a konfliktus? S annak milyen szinonimái léteznek? - tette fel a kérdést a szakember, majd a lehetséges válaszok felsorolásába kezdett. 
-  Például véleménykülönbség alakul ki az emberek között. Bár a házasság intézményében élők talán nem így neveznék - jegyezte meg. - Nézeteltérés, ellentét, összezördülés, vita, összetűzés, veszekedés, harc, verekedés, háború. Ezek mind lehetnek a konfliktus szinonimái. Ezek között is akadnak elkerülhető és nem elkerülhetők. Például bár a feleségemet bosszantja, ha a szennyesemet a földön hagyom, mégis ledobom a ruháimat a padlóra. Konfliktus lesz belőle, hisz ő neheztel rám érte. S én ezt tudom, hisz mióta együtt élünk, időről időre összezördülünk a padlón felejtett ruhadarabok miatt. Ugyanakkor a feleségem akkor is beszélgetést kezdeményez, kérdéseket tesz fel, ha tudja, kedvenc focicsapatom játszik, s ezt közvetíti a televízió. Ezek azok a viták, melyek elkerülhetők lennének. Hisz mindketten biztosan tudjuk, viselkedésünk bosszantja társunkat - magyarázta a szakember, melyre többen hevesen bólogattak. - A gyerekek épp ilyenek, tudják, hogy vita lesz abból, hogy késnek, s lebuknak. Mégsem törődnek vele, sőt, meglepődnek, ha végül a szülő felemeli hangját. Bizonyos szabályokon időnként változtatni kell, ugyanakkor az a vita, melynek során problémáinkat megbeszélhetjük, megerősíti kapcsolatainkat - mondta Kozma-Vízkeleti Dániel. Majd hozzátette, a legfőbb indulatokat az értékkülönbségek okozhatják, amikor két egymáshoz közel álló ember eltérő értéket képvisel a politikában, a sportban. A legrosszabb, ha ez az értékkülönbség két egymáshoz közel álló személy között alakul ki. Azt nehezebb elfogadni - vélte a szakember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!