Új csoportszoba, játszókert a csemetéknek

Székesfehérvár - Csoportszobával bővült a Csemete Alapítvány bölcsődéje. A bővítéshez pályázaton nyerték a finanszírozást. Az épület udvarán uniós játszókertet létesítettek.

Kovalcsik Katalin

Közel negyvenmillió forintba került az új csoportszoba és az udvaron létrehozott, uniós előírás szerint felszerelt játékkert.  Az alapítvány 3500 négyzetméternyi területén  így nyolcvannégy bölcsődés gyermeket tudnak naponta ellátni a szakemberek. Ez   a szám  eddig tizenkét gyermekkel kevesebb volt,  de  a  2001. január 17. óta  működő intézmény   mára képes fogadni  a kibővült csoportszobában a  megnövekedett gyereklétszámot.  Mátay Katalin,  az  alapítvány  vezetője elmondta,  bölcsődei férőhelyre, illetve  a  játékkert létrehozására pályáztak, sikeresek lettek, nyertek 31 millió 500 ezer  forint támogatást az Európai Uniótól.
A fehérvári önkormányzat  több mint ötmillió forintot adott  hozzá a beruházáshoz, a többit az alapítvány pótolta.
A csoportszobában  az újonnan beíratott gyermekek - és természetesen a  szüleik, akik munkát tudtak vállalni - örülnek a lehetőségnek, de a pályázati pénzből, a projekt kivitelezése során  a játékkertet is megvalósították,  felszerelése az uniós előírásoknak megfelelő.  Terveik szerint jó időben  szeretnék megnyitni a város apróságai előtt is. A kisgyermekes szülők itt felügyelet mellett,  biztonságos játékokon tudhatnák kisgyermekeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!