Elöntötte a Tisza a rakpartot Szegeden (folyamatosan frissítve)

Tovább nő a belvizes terület nagysága Észak-Magyarországon, ahol immár 160 négyzetkilométernyi terület áll víz alatt. A Tisza elöntötte a rakpartot Szegeden, nem javul a helyzet az Alsó-Tiszán sem.

MTI

Nem javul a helyzet az Alsó-Tiszán

Annak ellenére, hogy naponta 4,5 millió köbméter belvizet emelnek át a levezető csatornákba, nem csökken jelentősen a belvízzel elöntött területek nagysága az Alsó-Tisza vidéken; öt napja harmadfokú készültség mellett védekeznek - tájékoztatta az illetékes vízügyi igazgatóság hétfőn az MTI-t. Az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint jelenleg 718 négyzetkilométert borít belvíz, amelyből a vetésterület nagysága 237 négyzetkilométer, a szántóterületé 211,5 négyzetkilométer.
Az igazgatóság működési területén a belvízmentesítésben jelenleg 30 szivattyútelep harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett, mintegy 4,5 millió köbméter belvizet emel át. A védekezésben mintegy 210-en vesznek részt.
Legutóbb 1999-ben töltötték a karácsonyt a szakemberek az ügyeleti szobákban és a szivattyúk mellett. Akkor repülőről mérve 1080 négyzetkilométert borított belvíz az igazgatósághoz tartózó területeken: Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye egyes részein.
A mostani mérések egyelőre a földről készültek. A belvízi helyzet az önkormányzatok belterületi védekezését is jelentősen megnehezíti. Elsőfokú helyi vízkárelhárítási fokozat van érvényben 24 településen, másodfok mellett védekeznek 21 helyen. Harmadfokú  készültség Csanádpalotán és Csanyteleken van.
 Több településen az igazgatóság szakemberei nyújtanak segítséget az önkormányzatok által végzett munkálatokhoz.

Elöntötte a Tisza a rakpartot Szegeden

Kilépett a szegedi Huszár Mátyás rakpartra a Tisza. A folyón elsőfokú készültségi szintet rendelt el hétfőn az Alsó Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Az igazgatóság területén az Alsó-Tisza áradása Szegednél mérsékelten tovább erősödött, a folyó hétfőn 582 centiméteren állt. A továbbiakban a folyó vízszintje, a felső-tiszai árhullám leérkezéséig lassan emelkedik - tájékoztatta a szervezet központi védelemvezetője, Kozák Péter az MTI-t.
Idén már harmadik alkalommal zárták le a szegedi rakpartot. Először januárban, akkor több mint egy hónapig nem tudták használni az autósok azt az útvonalat, amely azt követően május végétől július közepéig újra használhatatlan volt.
 Az Alsó-Tiszán az eddigi legmagasabb vízállást 2006 áprilisában mérték: Mindszentnél 1062, Szegednél 1009 centimétert.

Nőtt az elöntött terület nagysága a Kisalföldön

Egy nap alatt 23 négyzetkilométerrel nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága a Kisalföldön, ezért a Rábca menti belvízvédelmi szakaszon hétfőn másodfokúra emelte a készültséget az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Janák Emil központi védelemvezető az MTI-vel. Ezzel egyidejűleg elrendelték két szivattyútelep éjjel-nappali működését Börcs és Lesvár térségében. A Fertő tó mentén is megkezdték hétfőn a szivattyúzást a Hanság főcsatornánál, egyelőre csak nappali üzemben. A Fertő tó mentén elsőfokú a belvízvédelmi készültség - írta a közleményben a védelemvezető.
A Marcal mentén, a Rába-felső, a Rába-alsó és a Kapuvár-hansági belvízvédelmi szakaszon továbbra is érvényben van a másod-, illetve az elsőfokú belvízvédelmi készültség.
Az igazgatóság területén összesen 146 négyzetkilométert borít belvíz. A készültség keretében a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a veszélyeztetett területeket, kezelik a zsilipeket, kontrollálják az elöntések mértékét.

Nem nőtt tovább az elöntött területek nagysága Hajdú-Biharban

Nem nőtt tovább a belvízzel elöntött területek nagysága az elmúlt egy napban a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, a tározókban összesen 33 millió köbméter vizet tartanak vissza - közölte Bara Sándor védelemvezető hétfőn az MTI-vel. Az elmúlt egy napban a védekezésben több mint kétszázan vettek részt, összesen 4,8 millió köbméter vizet emeltek át tározókba. Az elöntött területek nagysága továbbra is csaknem 390 négyzetkilométer, amelynek a fele vetés és szántó.


Készültséget tartanak fenn mind a tizenkét belvízvédelmi szakaszon: tíz helyen másodfokú, míg a Berettyó-alsón és az Alsó-Nyírvíz-Nagy-éren harmadfokú a riasztási szint - közölte Bara Sándor.

Növelték a készültséget a Tiszántúlon

A Tisza áradása miatt másodfokúra növelte az árvízvédelmi készültséget Rakamaz és Tiszafüred között a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Bara Sándor védelemvezető hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a folyó Tokajnál mért 765 centiméteres hétfő reggeli vízállás indokolta a készültség növelését az érintett két védelmi szakaszon. A Tisza vízszintje egy nap alatt több mint 30 centiméterrel emelkedett az adott szakaszon.
Tovább árad a Hortobágy-Berettyó is, ám az áradás lassulása miatt továbbra sem rendelik el a harmadfokú készültséget, holott a legmagasabb védelmi szint határértékét már 15 centiméterrel meghaladja a folyó 365 centiméteres hétfői vízállása - monda Bara Sándor.

 

 

 

 

Nem csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága Békésben

 

Nem csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága Békésben

 

 

Továbbra is közel 580 négyzetkilométer a belvízzel elöntött területek nagysága Békés megyében - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hétfőn az MTI-vel.A tájékoztatás szerint ugyanakkor a szeghalmi védekezési szakaszon mérsékelték a harmadfokú belvízvédelmi készültséget, így a tíz védekezi körzetből hétfőn négyben a legmagasabb, további hatban pedig másodfokú a riasztás.
Az igazgatóság 30 szivattyútelepéből változatlanul 26 üzemel éjjel-nappal, s a szivattyúzási munkálatokat további 20 mobil telepítésű berendezés is segíti. Így egy nap alatt 8 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadó folyókba. December elseje óta pedig már 83 millió köbméter belvizet szivattyúztak el.
A vízügyi szervezet a védekezésben 234 embert foglalkoztatott, akik egyebek mellett Ecsegfalva, Okány, Vésztő és Szeghalom térségében tisztították a belvízelvezető csatornákat.
Az önkormányzatok közül még mindig harmadfokon védekezik a belterületi elöntések ellen Szarvas és Telekgerendás, további 20 településen másod-, míg kilencben elsőfokú a riasztás.

 

 

Egyre nagyobb a belvíz Észak-Magyarországon

 

 

Öt nappal ezelőtt 150 négyzetkilométernyi területet borított belvíz Észak-Magyarországon, most már tíz négyzetkilométerrel többet - közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője.
 Tájékoztatása szerint az igazgatóság mind a hét belvízvédelmi szakaszán érvényben van a belvízvédelmi készültség, a Laskó-csincsei belvízvédelmi szakaszon elsőfokú, míg a többi területen másodfokú.
Elmondta: az elmúlt huszonnégy órában a 19 szivattyútelep 2,5 millió köbméter vizet emelt át a befogadó folyókba, a Tiszába, a Bodrogba és a Taktába.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!