Veteránok, ha találkoznak

Mór - Hagyományteremtő szándékkal rendeztek autós-motoros családi napot szombaton Móron, a streetfighter-bemutatón és tehetségkutató versenyen túl Ladák és távirányítós autók körözése is színesítette a programot.

Tóth Péter

Fél éve próbálkozott a szervező Trischberger Csaba azzal, hogy lefoglalja az AFL-gyár parkolóját, végül sikerült összehozni a rendezvényt. Aki jegyet váltott, az egyben a móri kórház javára is adakozott, a bevételt nekik ajánlották fel a szervezők.

A benzin és az égett gumi szaga a délutáni órákban a Junior Streetfighter Team és Végh Tamás "Tompika" jóvoltából határozottan terjengeni kezdett, sokan kíváncsiak voltak a bemutatójukra.

A beharangozott veterán járgányok közül csak néhányan jöttek el, némelyikük azonban erősen feltűnhetett a bámészkodóknak. A székesfehérvári Pajor Gergő 750 köbcentis BMW motorja Nürnberg környékéről került Magyarországra, egyébként megjárta a II. világháború hadszíntereit is. Tulajdonosa azt mondja, a kilencvenes években aránylag még könnyebben hozzá lehetett jutni az ilyen veteránokhoz, mint most, édesapjával már az alkatrészek utángyártására is ráálltak, akkora az érdeklődés. Ennél a járgánynál három évbe tellett, mire minden alkatrészt be tudtak szerezni, utána négy hónap alatt össze tudták szerelni.
"Ha jól karbantartják, a világból is ki lehet menni vele" - mondja Gergő, aki jövőre veterántalálkozót készül szervezni, hogy aztán bejárják a régi Magyarország csatamezőit. Tízezer kilométer benne van már a motorban, kisebb meghibásodások mindig vannak, ő viszont joggal büszke a járgányára – igazolták ezt azok, akik egy fotó erejéig beültek a motor  nyergébe.


Pajor Gergő  BMW-je eredetileg Afrikábában esett
volna át a tűzkeresztségen,
utóbb a keleti frontra került
(Fotó: Szabó László)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!