Kerekeken, a közlekedési kultúra javulásáért - Critical Mass, ismét

Székesfehérvár - Reggeliosztás, közlekedési vetélkedő, jó hangulatú kerekezős felvonulás - a keddi nap a környezetbarát és kulturált közlekedés jegyében telt.

Kocsis Noémi


A kritikus tömeg elárasztotta a várost - ezt volt, aki türelmesen, volt, aki türelmetlenül viselte
Fotó: FMH

Kedden délelőtt öt- és hatévesekkel telt meg a Skála előtti tér: a városi közlekedés jövendő szereplői felkészülten magyarázták, miért nem szabad körbenézés nélkül az úttestre lépni és miért egészségesebb a kerékpározás az autózásnál. Hogy lehet, hogy míg gyerekként gyakorlatilag öntudatlanul azonosulunk a közlekedési morállal, felnőttként, a volán mögött ezekre naponta fittyet hányunk? 
Ma világszerte mobilitásnapot tartottak, a városi közlekedés körülményeinek javításáért demonstrálva. Napközben Székesfehérváron is felvilágosítással, illetve közlekedésbiztonsági totóval, ügyességi versenyekkel várták a gyerekeket, a nagyoktól pedig azt kérték: viseljék türelemmel a több kerékpárost. 

Nincsen mobilitáshét Critical Mass-felvonulás nélkül. Az ezúttal nem a hétvégére, hanem éppen a  világnapra eső esemény a szokásoknak megfelelően a Halesz-parkból indult, több száz méter hosszan karikáztak a motor nélküli járművek - nem csak kerékpárosok, de monociklisek, görkorcsolyások, gördeszkások, kerekesszékben ülők is. A hangzavarban vonuló tömegre a környezet eltérő módon reagált: volt, aki sportkocsijával a rendőri kísérettel sem foglalkozva söpört el a menet melletti forgalmi sávban, volt, aki látványosan bosszankodott autója volánjánál, de a legtöbben mosolyogva, vagy legalábbis fegyelmezetten várták, míg a drótszamarak elvonulnak. A szervezői forgalomszámlálás szerint kb. 780 résztvevő kampányolt a városi kerékpározás feltételeinek javításáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!