Tiltakozás a szlovák nyelvtörvény miatt: Szecsődi elhelyezte keresztjét

Budapest, Székesfehérvár - Előzetes bejelentésének eleget téve kedden hajnalban a Szlovák Köztársaság nagykövetségének kertjében elhelyezte tiltakozó keresztjét Szecsődi László.

Ármás János


Szecsődi László így akar igazságot szerezni Magyarországnak, a szlovákiai magyaroknak
Fotó: FMH

A fehérvári illetőségű férfi még hétfőn délelőtt kereste fel szerkesztőségünket, bejelentve: keresztet készített, amelyet a budapesti szlovák követség kertjében kíván felállítani  tiltakozva ezzel a közelmúltban meghozott (a szlovákiai magyarságot hátrányosan érintő) nyelvtörvény, valamint a Benes-dekrétrumok és a trianoni békeszerződés ellen is.
Elmondása szerint kedden reggel hat órakor a kerítésen át behelyezte keresztjét a nagykövetség kertjébe. Szecsődi hangsúlyozta, sem belső biztonsági szolgálat, sem a kerítésen kívülről bárki nem akadályozta meg ebben.  Közölte még, úgy gondolja, a nagykövetséggel szemben egy rendőrőrs található, de onnan sem érkezett senki, aki vele szemben intézkedni akart. Munkatársunk érdeklődésére kijelentette, akcióját egyedül is folytatja, bár szerinte ... millióknak kellene ebben részt vállalni. "Nemzeti meggyőződésből teszem, gyermekkorom óta ilyenek az érzelmeim."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!