Magánakció: a szlovák nyelvtörvény ellen tiltakozásként keresztet visz a nagykövetségre egy férfi

Székesfehérvár - Tervei szerint a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetségén tiltakozik kedden Szecsődi László, a szlovák nyelvtörvény miatt.

Ármás János


Szecsődi László az általa készített keresztet szeretné leszúrni a budapesti szlovák nagykövetség kertjében
Fotó: FMH

Pillanatig sem ismeretlen személyről beszélünk, hiszen Szecsődi László már elhíresült lócitromos tiltakozásával exponálta magát, amikor az APEH fehérvári, fogyasztóvédelmi- és az adóhatóság padlójára helyezett állati ürüléket, protestálva: a vele szembeni, szerinte jogtalan bírságokat engedjék el.
Most szerkesztőségünket kereste fel, bejelentve szándékát: kedden a Szlovák Köztársáság budapesti nagykövetségéhez viszi el az általa elkészített keresztet, amelyet szeretne a nagykövetség kertjében leszúrni. Szecsődi elsősorban a szlovák parlament által elfogadott nyelvtörvény ellen tiltakozik. Miként hangsúlyozta, alapvetően magyar állampolgárként, de azzal az alanyi joggal is, miszerint a szülei áldozatai voltak a második világháborút követö kitelepítéseknek. Úgy véli, a magyar külpolitika a szlovákiai magyar kisebbség érdekében érdemben nem tesz semmit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!