Csapjon le álmai házára az interneten! - indulnak az on-line árverések

<b>Székesfehérvár</b> - Legkorábban február-március körül indulhatnak be az internetes árverések - állítja a végrehajtók kamarájának alelnöke. Január első napjától elvileg akár házat is vehetünk internetes árverésen.

Házi Péter

A nyáron módosított bírósági végrehajtási törvény új fejezete januártól hatályos, e szerint megkezdődhetnek az interneten keresztüli árverések, már amennyiben az ingóság becsértéke meghaladja a százezer forintot. Elvileg akár házat is vehetünk ezentúl interneten. 


Már házra is lehet licitálni az interneten
Képünk illusztráció!

- A végrehajtók elsődleges célja az, hogy az adós kifizesse a tartozását: évente nagyságrendileg öt-hat millió intézkedést teszünk, ám ebből alig két és félezer körül van az árverések száma, ez is mutatja, hogy árverésre csak akkor kerül sor, ha már valóban nincs más megoldás - mondta az FMH megkeresésére Császti Ferenc, a Magyar Bírósági Végrehajtók Kamarájának ügyvezető alelnöke, aki szerint leghamarabb február végén-március elején várhatóak az első,  világhálón keresztül zajló árverések. Ennek oka, hogy ilyen árverés csak olyan ingóságoknál,  ingatlanoknál kezdhető, melyeknél 2009 január 1-jét követően jegyezték be a végrehajtási jogot.

Akik részt kívánnak venni a liciten, azoknak be kell kerülniük az árverezők elektronikus nyilvántartásába, s át kell utalni az árverési előleget is, melyet, ha nem ő a nyertes, akkor természetesen visszakap az illető. Aki pedig megnyeri az árverést, azt a végrehajtó értesíti, hogy 15 napon belül  írja alá az árverési jegyzőkönyvet. Ha ezt elmulasztja, elveszti az előleget. 

- Az internetes árverés az úgynevezett előre megegyezéses módszert is igyekszik kiküszöbölni, mely miatt gyakran nem folyik be a végrehajtókhoz az előzetesen kalkulált összeg. Persze, nem nagy veszteségről van szó, de ezt is szeretnénk a minimálisra csökkenteni. A világhálón történő árverésen a résztvevők nem találkoznak egymással, így nem is tudnak összebeszélni - mondta lapunknak a végrehajtói kamara alelnöke. 

A végrehajtási törvénynek még egy fontos szabálya lépett hatályba január 1-jén. Amennyiben lakást vett valaki árverésen, és a benne lakó a meghatározott időre nem költözött ki, akkor ettől számítva 15 napon belül kérheti a vevő a kiürítést. A végrehajtó a kiköltöztetést  akár a rendőrség közreműködésével is haladéktalanul megteszi.

Az on-line árverésekről ide kattintva is tájékozódhat, a vaterán! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!