Bodmér

2016.04.22. 08:30

Kilépnek a szolgálatból - maguk oldják meg a feladatot

Bodmér – Úgy döntött a testület, hogy kilép a falugondnoki szolgáltatás társulási formájából a település – nyártól már maga oldja meg a feladatot.

S. Töttő Rita

Ma még a Csákvári Önkormányzati Társulás keretein belül végzik Bodméron a falugondnoki szolgálatot, amelynek azonban felülvizsgálatát kérte a bodméri képviselő testület – árulta el Balogh István polgármester a Fejér Megyei Hírlapnak. Az ok pedig az, hogy a nem rég kapott járművek segítségével már maguk is el tudják látni ezt a feladatot, költséghatékonyabban, mint korábban.

– Június 30-ával kértük a kilépést a szolgálatból, amelyre akkor is sor kerül, ha az érintett minisztériumtól a következő félévre nem kapjuk meg a normatívát, csak később, az új év büdzséjében kapjuk meg a befogadó nyilatkozatot – tette hozzá a polgármester, ahogy azt is: kiszámolták, hogy olcsóbban tudják ellátni a feladatot még normatíva nélkül is, mint amennyit a feladatból keletkező hiány felemészt.

– Emellett – tette hozzá Balogh István – magasabb színvonalú is lesz a szolgáltatás, hiszen helyben ismerjük az igényeket és könnyebben reagálunk azokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!