Bodmér

2016.01.05. 12:40

Nagy tervek készülődnek a településen

Bodmér - Nagy tervek készülődnek a településen. Az internetkuckó már működik, de azt szeretnék, hogy külön emeletük legyen a számítógépezni vágyóknak.

S. Töttő Rita

Négy vadonatúj számítógépet kapott tavaly év végén a település a Bodmérhoz kötődő Kossa György vállalkozótól – hiszen nagyapja és dédapja is több évtizeden keresztül bírója volt a falunak. Neki köszönhetően hamarosan be is üzemelik a helyi könyvtárban az internetrészleget, ám a közeli tervek szerint a faluház tetőterében alakítanak majd ki internetszobát – árulta el Balogh István László, a község polgármestere.

– Már az asztalt is elkészíttettük a használathoz, már csak be kell üzemelni a gépeket – mondta a polgármester, s hozzátette: az eszközöket térítésmentes használatra kapták, azaz a cél az, hogy a helyiek ingyen s bérmentve tudjanak szörfözni, keresni a világhálón, ha erre van szükségük.

Már a tervek is elkészültek a faluház tetőterének beépítésére, ám a költségvetés nem ad lehetőséget arra, hogy teljes mértékben saját keretből valósítsák meg a beruházást. Éppen ezért a megfelelő pályázatra várnak, amely segíthet a településen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!