Belföld

2010.06.07. 10:53

Már csaknem négyezer embernek kellett elhagynia otthonát

Már csaknem négyezerre emelkedett az árvíz miatt kitelepítettek száma az országban; jelenleg tizenkét megye 265 településén védekeznek az ár ellen, a helyzet továbbra is a Sajó és a Hernád mentén a legkritikusabb. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára rendkívüli tanévzárás elrendelését kérte az árvízzel sújtott borsodi települések jegyzőitől.

MTI

Hétfő reggel óta újabb 170 ember kényszerült elhagynia otthonát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, így a kitelepítettek száma csak az északi megyében 3770-ra nőtt - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője az MTI-vel.
Az ezredes, aki a Borsod megyei Encsről koordinálja az árvízi védekezés kommunikációját, az MTI-nek azt mondta: az ország tizenkét megyéjében összesen 265 településen védekeznek az árvíz ellen, de a munka java továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyére koncentrálódik, ott 18.500 ember vesz részt a védekezésben. Az országban egyébként 23.145 rendőr, tűzoltó, vámos, katona, vízügyi szakember és önkéntes dolgozik az árvízi védekezésen.
A Borsod megyei Bőcsön hajnalban felborult egy, az árvízi védekezésre kivezényelt rendőröket szállító traktor és pótkocsija, de személyi sérülés nem történt.


Dobson Tibor közlése szerint elképzelhető, hogy a nap folyamán a kitelepítettek száma nőni mert a nagyon lassú apadásnak indult ár után veszik észre a lakók, hogy házuk megsüllyedt, a falak megrepedeztek. 
 Felsőzsolcán összedőlt körülbelül negyven vályogház. A faluból kitelepítettek közül 630 embert Miskolcon helyeztek el, a többi kimenekített rokonokhoz, ismerősökhöz ment. Borsodban a reggeli órákban tizenhét elzárt település volt: Galács, Abod, Andrástanya, Ládbesenyő, Balajt, Martonyi, Meszes, Sajógalgóc, Sajóvelezd, Hernádszentandrás, Tornaszentandrás, Tornabarakony, Halmaj, Kiskinizs, Nagykinizs, Hernádkércs és Felsődobsza.
A Sajón és a Hernádon eddig nem látott árhullám vonul le, a legfrissebb számítások szerint emiatt Szolnoknál tíz méter felett tetőzik majd a Tisza; ha a szükség úgy hozza, az egyéb védekezési lehetőségek mellett megnyitják a tiszaroffi szükségtározót is - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője hétfőn Szolnokon.
A szolnoki tetőzés a mostani hétvégén, vagy a jövő hét elején következik be, s legalább három hétig nyolc méter feletti vízállás lesz a Tiszán - mondta Lovas Attila vízügyi igazgató a sajtótájékoztatón.
  A hazai folyókon 3.088 kilométer hosszon van védelmi készültség, 1.235 kilométeren harmadfokú, 581 kilométer hosszon másodfokú a készültség. Rendkívüli készenlét 229 kilométeren van érvényben.
A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közlése szerint délutánra megszűnhet az árvízvédelmi készültség a Kettős-Körösön, miután a folyó vízgyűjtő területein nem hullott újabb csapadék. Hétfőre virradóra tetőzött a Sebes-Körös, és a Hortobágy-Berettyó is rövidesen eléri a legmagasabb vízszintet. A Berettyó és a Hármas-Körös még gyengén árad. Utóbbi folyón Szarvasnál, 733 centiméteres vízállásnál, másodfokú a készültség.
Az Útinform tájékoztatása szerint 86 útszakaszon van teljes, 15 szakaszon félpályás útlezárás. A Mávinform tájékoztatása szerint kissé javult a vasúti közlekedés hétfőn reggel, Észak-Magyarországon a korlátozások enyhültek, de még mindig sok helyen vonatpótló buszok közlekedésére kell számítani, a Dunántúlon a Duna vízszintjének emelkedése miatt több korlátozás továbbra is érvényben maradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!