Belföld

2009.07.17. 09:22

A szlovákok elutasítják, hogy a nyelvtörvény az EP-ben téma legyen

Egy húron pendülnek az Európai Parlament (EP) szlovák képviselői a szlovák államnyelvtörvény módosításának ügyében: mindegyikük elutasítja, hogy a testület tárgyaljon a kérdésről - írta pénteken az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

feol.hu

"Szakmai egyeztetéseknek kellene folynia arról, milyen lesz a törvény hatása" – nyilatkozta Eduard Kukan, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) EP-képviselője, rámutatva, hogy pénteken Budapesten a jogszabályról tárgyal a magyar–szlovák kisebbségi vegyes bizottság. A bizottság ugyanakkor sokat már nem tehet az ügyben, hiszen legkésőbb a pénteki nap folyamán Ivan Gasparovic államfő feltehetően aláírja a jogszabályt, amely így szeptember elsején életbe is lép.
A pozsonyi parlamentben az SDKU és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselőinek több mint fele tartózkodott a szavazástól a nyelvtörvényről tartott végső voksolás során, a két párt honatyáinak nagyjából harmada pedig a módosítás ellen szavazott.
"Ha ők ezt akarják, tessék, de mi megnyitjuk az EP-ben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) kérdését" - reagált Monika Flasíková-Benová (Irány-Szociáldemokrácia), aki a legnagyobb kormánypárti kritikusa az államnyelvtörvény mellett teljes testtel kiálló Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS).
Szlovákia élesen bírálja Magyarországot, amiért a KMKF a magyar Országgyűlés keretében, mint annak egyik intézménye működik. Pozsony szerint elfogadhatatlan, hogy a szlovák parlament képviselői egy másik ország parlamentjében dolgozzanak.
A szlovák EP-képviselők "értetlenkedése" ellenére valószínű, hogy a nyelvtörvénnyel az Európai Parlament valamely fóruma mégis csak foglalkozik majd. Ezt vetítik előre az intézmény frissen megválasztott elnökének, Jerzy Buzeknek a szavai, aki szerint vitát kell nyitni a testületben a jogszabályról. "Ez a törvény nemcsak a magyaroknak árt, hanem az európai integráció szellemiségének és a demokrácia elveinek is. Ez már nem csupán szlovák–magyar ügy. A kérdés az egész Európai Unió ügyévé válik, mellyel nekünk, az EP képviselőinek is foglalkoznunk kell" – mondta Buzek az Új Szó szerint.
"Sem az EBESZ, sem az Európa Tanács, sem az EP nem parancsolhatja meg egyetlenegy tagállamának sem, hogy megváltoztassa valamelyik törvényét" – reagált közvetve Buzek szavaira Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter.
Lajcák miniszteri megbízatása előtt másfél évig a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja volt, s nemzetközi felhatalmazással segített ott multikulturális társadalmat építeni. Most már örülne neki, ha a nemzetközi szervek nem szólnának bele a "dolgába" - jegyzi meg az Új Szó.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!