Belföld

2009.06.09. 14:42

Harminc milliós gyorssegély a szabolcsi károsultaknak

Négy szabolcsi település részesül 5-5 millió forintos gyorssegélyben az EMFESZ Kft. jóvoltából; a cég ezen kívül 10 millió forintot helyez el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Hivatala által a károsultak számára nyitott letéti számlán - közölte a cég kommunikációs szakértője kedden sajtótájékoztatón Nyírkarászon.

feol.hu

Nyírkarász, Berkesz, Nyírtass és Nyírbogdány települések kapják meg az azonnali, egyenként 5-5 millió forintos támogatást. A korábban felajánlott 20 millió forintot egészítette ki az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi Szolgáltató Kft. még 10 millió forinttal, melyet a megyei önkormányzat által nyitott számlára utalnak át – mondta Gajas Igor.     A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a tájékoztatón elmondta: ez az összeg az első azon a – korábban az árvízkárosultak megsegítésére létrehozott – letéti számlán, melyre a vasárnapi jégverés károsultjai számára várják az adakozók pénzügyi felajánlásait.     Seszták Oszkár hozzátette: a viharkárokban érintett települések polgármestereit a védelmi bizottság csütörtöki ülésére is meghívja, ahol a regionális vis maior keret felhasználásáról és a további segítségnyújtás lehetőségeiről folytatnak egyeztetéseket.     Nyírkarászon 503 lakóház károsodott a vasárnap délutáni viharban; ezek közül 450 lakóházat már ideiglenesen helyreállítottak, további 53 pedig helyreállításra vár. A kedd reggeli adatok szerint a megye 33 településen 147 önkormányzati, 11 egyházi és 6858 magántulajdonban lévő ingatlanban, valamint mintegy 36 ezer hektár mezőgazdasági területen okozott kárt a természeti csapás. 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!