Vélemény az oltásról

Aki ismer, az jól tudja, hogy imádok tanítani. Az osztályteremben, a diákok előtt mindent beleadok és igazán ki tudok bontakozni. A kénytelen-kelletlen használt digitális távoktatás „gyönyöreit” igyekszem kiaknázni, de pokoli nehéz.

A diákok motiváltsága nemhogy csökken, hanem ijesztő mértékben zuhan. Szerencsére ebben az évben nincsen érettségiző csoportom, de a 9., 10., 11. osztályosokat is nehéz motiválni. Nem is szólva rólunk, tanárokról. Rettenetesen hiányzik a napi adrenalinlöket, a mindennapok rutinja.

Sok minden más is hiányzik, például az esti szabad sétálás, a létszámkorlát nélküli baráti összejövetel, a kulturális-szabadidős programok sokszínűsége, kedvenc Fehérvár Enthroners csapatom meccsei stb. Szomorúan megyek el a bezárásra ítélt éttermek-kávézók előtt. Nyitást akarok! Mihamarabbi normális életet!

Igen, én is tudom, hogy sokak lettek betegek. Nagyon betegek, köztük több közeli ismerősöm is. Sajnos sokan meg is haltak. Ismerősök is. Őszinte részvétem a családjuknak.

Én a magam részéről védettséget szeretnék! Túl lenni ezen a rémálmon.

Egyetértek abban, hogy a vírus okozta elzárás egyetlen komoly ellenszere az oltás, ami sajnos lassan halad. Amint lehetett, én is regisztráltam az oltásra. Sajnos a tanárokat nem vették előre a sorban, így nyugodtan vártam soromra. Az eddigi sebességet látva gondoltam, hogy talán áprilisban valamikor sorra kerülök. Ezért is lepődtem meg, amikor szerdán délután felhívott a háziorvosom, hogy immár sorra kerülhetek. (Mondjuk van pár alapbetegségem.) Mondta a típust is (AstraZeneca) és kérte, legyek pontos. Még telefonon megkérdezte, hogy nem voltam-e covidos. Szaglás/ízlelés elvesztése, láz, nem fordult-e elő? Mivel egészséges vagyok, ezért nyugodtan tudtam mindenre az igazat válaszolni.

Persze én is utánanéztem ennek típusnak, illetve az esetleges mellékhatásoknak. Van-e kockázat? Igen, de minimális! Minden oltásnak létezik némi mellékhatása, ami egyeséknél sajnos durva szövődményeket is okozhat. Ki nem hallott már pl. gyerekbénulás elleni oltás következményeiről. De tudom, hogy a várva várt csoportimmunitás eléréséhez egyéni lépésekre van szükség. Csak az egyéni lépések adják meg a csoport kellő dinamikáját. Én ezt a lépést meg akartam tenni!

Ma délre kellett bemennem. Kicsit korábban érkeztem és a várt sorok helyett jól szervezett rendet láttam. 5-10 percenként jöttek az oltakozók. Doktornő és az asszisztense a rendelőben még egyszer végigkérdezte a fontosabb paramétereket és megkért, hogy derékig vetkőzzek le. Lázat és vérnyomást mért. (36,3 °C, illetve 140/90 Hgmm – egész jó!)

Egy átlátszó plexifal mögé kellett ülnöm, aminek másik oldalán már előkészítve várt AZ INJEKCIÓ. Így, csupa nagybetűkkel. A fal közepén lévő nyíláson átnyúlva a szúrást váll­közelbe kaptam pár pillanat alatt; fájdalommentesen. Bár a doktornőnek semmi mással nem kellett volna foglalkoznia, de azért elvette az utóbbi időben összegyűlt papírjaimat is, valamint adott pár hasznos tanácsot is. Mindezt gördülékenyen, gyorsan, zökkenőmentesen.

Felöltözés után a rendelő előtt, a folyosón kellett várakoznom úgy fél órát az esetleges gyors mellékhatások miatt. (Ez időnként előfordul!) Menet közben elkezdődött egy órám, amin ezúttal csak ­konzultációs kérdéseket kértem a diákjaimtól. Az ott töltött 30 perc alatt többször is kijött mind az asszisztensnő, mind a doktornő és érdeklődött a hogylétem felől. Kedvesen, mosolyogva, aranyosan. Amint letelt a kötelező idő, elengedtek azzal a kéréssel, ha bármi gond van, azonnal szóljak. Bármikor. De tényleg!

Mellékhatás? Abszolút semmi! Még egy picike bőrpír sem! Teljesen jól vagyok.

Hazasétáltam, majd egy gyors ebéd után nekiálltam megírni a tapasztalataimat, azaz eme sorokat. Nézem az oltásról kapott kis lapocskát, benne a személyes adatok és a típus. Büszke vagyok rá, hogy én is hozzájárultam egy kicsit a várva várt nyájimmunitáshoz!