Talaj menti pátosz: reagálás a felvetésekre

Igen, az 1956. október 23. utáni szabad és felejthetetlen napok egyikén a Magyar Rádióban Németh László „még a szovjet támadás előtt felolvasta az Emelkedő nemzet című írását, és azóta ez a szókapcsolat a belésűrített remény kelendősége miatt fennmaradt” – írja Kovács Imre Attila Zúdul felénk a Föld című pikírt opusában. (FMH, 2018. november 3.)

Lukácsy József

Csak Németh László nem maradt fenn, mert gyakorlatilag nem tanítják az iskolákban és az egyetemeken, nem adják ki újra regényeit, drámáit és esszéit, tanulmányait, a ﬁlmek és tévéjátékok hiányáról nem is beszélve. Tisztelői és olvasói gyávaságának is tulajdoníthatóan.

„A krumplileves legyen krumplileves!” – ez is fennmaradt, nem a kelendősége okán, hanem a kommunista vezetők egyszerű és szerény országlásának szimbólumaként, akik nem magántulajdonként tekintettek az államra, nem voltak lépten-nyomon vadászházaik, és nem jártak Afrikába vadászni. Csak a mostani vadászokkal van bajunk. Nekem van. És a kettős mércével.

„Németh László… odahősiesült a tankcsorda elé, a magyarság vas siratófala elé, és merészet, kicsit toppantott.” Az ágyúdörgés, fegyverropogás és a tankok lánctalpainak gördülő, halálfélelmet keltő zakatolása közepette mekkorát lehet toppantani, hogy mindenki meghallja, aki éppen a haza védelmével van elfoglalva?

Azért a több száz ember közül, akiket utólag felakasztottak, sokan meghallották. Bár vas siratófalnak a 2006. október 23-án felavatott „vaskefe” jobban megfelelne, főleg ha üzeneteinket kis traverzek mögé rejthetnénk, úgymint: Le a Diabolikus Koalícióval!

Kelet-európainak lenni olyan, mintha valaminek az élén egyensúlyoznál. „A kelet-európai egyed élen járó, sokkal inkább, mint peckesen közlekedő nyugati testvére.” Ha mostanában Kölnbe vagy Malmőbe látogatnál, szocdem szíved összeszorulna, az biztos. A „mélység láthatatlan katedrálisának hegyébe állított kötéltáncosok” leginkább most arrafelé találhatók.

„Mi, magyarok azt hittük, hogy a kötél a homokba karcolt vonal, amin elég műijedelemmel végigbalanszírozni.” A mi „talaj menti létünkből” ennyire telik. És aztán következik, amit nagyon ununk már, a Himnusz és ezzel együtt a magyar nemzet és történelem meggyalázása, felütésként a szokásos idézettel: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.” De van itt valami újdonság is, barátaim. Íme milyen ez az Imre: „de nem bűnhődtünk meg még semmit, eljövendő dolgaink előzetes megváltás híján, szenvedéstörténeti szünet nélkül várnak ránk. Hogyan is gondoljuk, … hogy egyszer úgyis visszatér a Trabant, a főzőkolbász, a szakszervezeti üdülés – de emelt szinten.”

Az európai, de más égtájak nemzeteinek himnuszait sem szokták történetﬁlozóﬁai szempontok szerint interpretálni vagy az érvényes történelmi-politikai korszaknak megfelelően aktualizálni. De ha van előzetes megváltás – legalábbis elméletileg –, akkor kell legyen utólagos megváltás is.

De mi lehet ez utóbbi? Netán valamiféle élethosszig folyósított, alanyi jogon járó életjáradék az elszenvedett történelmi igazságtalanságok és a még érvényben levő Benes-dekrétumok miatt? „Lehet bárkié a hatalom, csak ne a mélység fölé feszítse ki a kötelet… Könyörögjünk-e mai és leendő gazdagjainknak?” Miért nem 2006 októberében íródtak le ezek a mondatok? Ja, és mi van a régi gazdagokkal, akik a maradék országot kihúzták a talpunk alól, és a privatizáció jogcímén idegen tulajdonba adták, megszüntetve a magyar ipart és mezőgazdaságot, beszállítóvá degradálva a magyar vállalkozókat, miközben az elméleti közgazdászok a kreatív és innovatív modern iparágak hiányáról hadoválnak?

És epilógusként egy gyöngéd ﬁlantróp kegyelemdöfés: „A magyarok előbb-utóbb kiesnek a kisebbségi létből, és a kelet-európai többségi lét viharos szirtfokára állíttatnak.” Kedves barátom, csak nem igennel szavaztál 2004. december 5-én? Éreztem, hogy Herder-fan vagy, és nem Fradi-drukker. Hálás vagyok neked, hogy visszafogott voltál, hogy felveted az összefogás lehetőségét, és hogy nem írtad le azt a szót, mely így hangzik: forradalom.

Persze a recepció elhibázott, az árvalányhajas himnuszt óbégató „mélymagyarok” nem realizálták, hogy nem ezt írtad, és nem ezért, ugye, kedves honﬁtársam? De nyugalom, Európa nyugati felében most már lassan minden jóra fordul, és jövő tavasszal egy megismételt népszavazással a brexitet is megakadályozzák. A londoni autóbuszok oldalára újra felvéshetik: „Ne aggódj, Isten nem létezik.” Mi csak nézzük továbbra is kitartóan az Egynyári (?!) kaland és a Tóth János című remekművek fejezeteit. Még van remény.