Pedig holnap is pont arra megy

Vannak, akik kocsija tízévesen is olyan, mintha aznap vette volna. A kárpitok tiszták, a műanyag al­katrészek szilikonmen­tesen selymesek, és szabályosan vakít a króm. Ők nem takarítanak, ők preventív jelleggel felkészítik az autót, hogy a kosz eleve le se merjen ott szállni.

A majdnem rendesek nem koptatják oly nagy gyakorisággal sem a fényezést, sem a kárpitot, de azért egy he­lyen gyűjtik a szemetet, és ha nagyon kezd megtelni akár az utas-, akár a csomagtér sosem használt kabátokkal vagy zsebkendőkkel, narancshéjjal, akkor időről időre rendet tesznek egy nagy lendülettel.

Persze olyanok is vannak, akik egyáltalán nem tesznek a kocsi tisztán tartása érdekében. Nemcsak a poros műszerfal, az apró kavi­csoktól, papírfecniktől fehér és ismeretlen eredetű anyagoktól fekete foltos padló árulkodó jel, hanem amikor mégis kikerül valami az ülés alól, már senki nem emlékszik, hogyan és mikor került oda.

A kocsi mindenkinek a saját tulajdona, vagy a banké, szóval mindenki úgy kezeli, éli, lakja az autót, ahogy akarja. Ám közülük kerülnek ki olyanok, akik szerint jobb kint, mint bent. Munkába, iskolába, boltba vagy éppen hazafelé menet kiöntik a hamutartót a padka mellé, kidobják az égő csikket, a PET-palackot, a gyümölcshéjat vagy a dupla aranykapus gyorsétterem csomagolásait.

A videómegosztókon látható, ahogy visszadobják nekik az utastérbe a szemetet, amitől kifejezetten undorodik a pár másodperccel korábbi tulajdonos. Miért gondolja, hogy ha az az út szélén van, akkor kevésbé undorító? És nem is szabadul meg tőle végleg, aki kidobja, mert holnap is pont arra megy.