A vesztőhely üzenete

„A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől”, mondta Felix zu Schwarzenberg osztrák miniszterelnök 1849-ben. Az eredményt ismerjük, hősöket, katonákat akasztott bosszúból a megszálló hadsereg, többet, mint tizenhármat, de nekünk ez a szám maradt meg jelképként az előttünk álló évszázadokra. A nyugati nagyhatalom – keleti segítséggel –, a szabadságharc után keményen megtorolta, hogy a magyar felemelte a fejét, kiegyenesítette a derekát és az alávetettségből büszke nemzetté vált. Olyanná, amilyenné Árpád népe tette ezt az országot: kereszténnyé, elhivatottá, sokra érdemessé, önálló útra lépve a szláv embertengerben. Ezt a büszkeséget nem bocsájtják meg nekünk soha, ezt nem engedik most sem, ezért tették velünk a trianoni országcsonkolást, ezért akasztottak Kádárék, Apróék. Hogyan mondta az osztrák? A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Megtették, és ne legyen kétségünk afelől, hogy megtennék ma is, csak ma már mások a játékszabályok. Inkább belefojtanak a pénztelenségbe, médiájukkal lehazudják a csillagot az égről, igyekeznek felhergelni a kétségtelenül nehézségekkel küzdőket a vezetés ellen, amelyik sikeressé, és – micsoda bűn! – ismét büszkévé tette az országot. Amelynek legnagyobb vétke, hogy a magyar érdeket védi minden előtt: márpedig ez megbocsájthatatlan. Szerencsére a minket legázolni akarók erejéből egy ideje csak jellemhibás, zavart elmékre és gumilövedékekre futja, olyanokra, akik arra biztatják a népet, hogy merjen kicsi lenni, akiknek cinizmusáért, gyökértelen alkalmatlanságáért korábban rubelben, ma dollárban fizetnek. Aki azt hiszi, hogy sorsfordulóink során csupán vesztett háborúink miatt ritkítottak minket és ácsoltak akasztófát, nem érti a magyarság évszázadait, nem tudja, vagy nem akarja tudni, honnan jöttünk, és nem érdekli, hová tartunk. Amikor az emberi lét lombkoronájába színes levelekkel beköszönt az ősz, amikor már tudjuk, hogy minden egészségben eltöltött esztendő ajándék, bölcsnek kell lennünk. Hátunk mögött hagytuk Kádárt és istentagadóit, „Na és?” Horn Gyulát és a velük lepaktáló liberálisokat, de nem szabad időnket azokra sem pazarolni, akik ma ellenzékben főnek tehetetlenségük levében: nincs erre idő. Nekünk ma hazát kell építeni, és holnap talán megint megmenteni. Tőlük.