Az egész világon e helyen látható a legeslegszebb naplemente

– Ma kihagyjuk a játékokat, elmegyünk megnézni a világ legszebb naplementéjét – közölte sportvezető ismerősöm, akinek sportágában aznap a magyar versenyzők nem voltak érintettek a 2004-es, athéni, nyári, ötkarikás játékokon. Szunion-fokra (Sounion) utaztak párjával, majd visszatérve elragadtatással beszéltek a látványról. Két éve, egy háromnapos rendezvény egyik betétprogramjaként hajókirándulást is lehetett választani – az Akropolisz megtekintése és az ismert piac, a Plaka szerepelt még a programban –, rögtön erre ugrottam, majd csalódottan vettem tudomásul, másként alakult, mint elterveztem.

Kora délelőtt indultunk, hajókáztunk remek hangulatban, végül pár kilométer távolságból láttuk a romokat, a naplementében. De nem a helyszínen. A hajó kikötött a közeli kikötőben – gumicsónakokkal vittek a partra –, ahol busz várt bennünket. Amikor mindenki földet ért, a jármű nem a templom fele kanyarodott, hanem vissza, Athénba. Az idegenvezető hangosan kérdezte, ugye remek volt a nap, a hajókirándulással, Szunionnal? Mindenki tapsolt, egyedül én bosszankodtam: amiért jöttem, a naplemente a romoknál, a varázslatos templomnál, pont az maradt el. Nem volt más megoldás, vissza kell jönnöm egy másik alkalommal. Erre sort is kerítettem, a hotelt délelőtt 10-kor el kellett hagyni, a fapados gép azonban csak este 10-kor indult haza, a köztes idő eltöltésére tökéletes a kirándulás.

A belváros közeléből indul a helyközi busz, az út másfél óra, kevesebb lenne, ha nem állna meg két faluban a célállomás előtt alig néhány kilométerre. A leszállás után nem túl fárasztó gyaloglás következik a dombra, az Attikai-félsziget déli csücskében található területre. A belépő hat euró, nem veri ki a biztosítékot, mint ahogy a buszjegy ára sem különbözik az itthon megszokottól, oda-vissza 10 euró Nem csak Szunion-foknak, Kolonesz-foknak is nevezik, az erre csatangoló velenceiek Capo Colonne névvel illették. A templom alatt 70 métert húzódó, meredek sziklafal alsó részét jelentős hullámok nyaldossák, a hegyfokot földnyelv köti össze a szárazfölddel, néhány száz méterre homokos tengeröböl található, parti hotelekkel, hangulatos éttermekkel, kávézókkal. A területet Kr. előtt a 3. évezredben már lakták, két évezreddel később alakult ki az első város az öböl felett, kifejezetten jómódú településen éltek a helyiek. Ez remek fekvésének volt leginkább köszönhető, a tenger közelsége, a remek panoráma a dombról jó táptalaja volt a Poszeidonhoz kapcsolódó kultusznak.

Persze nem jött rosszul a világot uraló Athén közelsége sem, a nagyvárosiak négyévente komoly ünnepségeket rendeztek itt, főként evezős viadalokat, a tenger istenének tiszteletére. Egyszer háborús játékokat is bonyolítottak az athéniak, majd a kalózok otthona lett a terület. Katonai szempontból

leginkább a peloponnészoszi háború idején nőtt meg a jelentősége, Kr. előtt 413-ban citadellát emeltek a hegyfokon, a magaslati erőd jó szolgálatot tett a harcok során. A szentélyt korábban, Kr. előtt a 6. században húzták fel a helyi Akropoliszon, kétszáz évvel később emelt, négyszögletű vár védte, impozáns bástyákkal, a falrendszer jól zárta le a keleti és északi, lankás részeket. Az északnyugati részen hellenisztikus erődfal, valamint a vártorony nyomai is fellelhetők. Az Akropolisz déli, legmagasabb részén helyezkedik a templom, a megtalált, értékes leletek jelentős része az i. e. 700-as évekből származik, a később érkező perzsák nem tisztelték az elődök értékeit.

A támadást megelőzően a helyiek több, kisebb kurosz szobrot – ez volt az archaikus ógörög szobrászat emberábrázolása – rejtettek el a keleti oldalon, a későbbi templom közelében. A szentély lényegében egy teraszon található, Propülon dór stílusban építették egy környező szigetről származó kövekből, majd száz év elteltével márványból javították a megsérült részeket. A templom – melynek közepén a szentély helyezkedett – építése később, i. e. 445 környékén kezdődött (egyes források szerint i. e. 444-ben kezdték, négy év alatt fejezték be), agrilezai márványból. Távolról fehérnek tűnik, közelről szürkés, persze, ez nem ront az összképen. Az eredeti, Kr. előtt 480-ben emelt templomot I. Xerxész perzsa csapatai tették a föld színével egyenlővé, a rombolás után az athéniak győzelmet arattak a szalamiszi csatában, egy perzsa hajót lefoglaltak, a sikert Poszeidonnak, a tenger istenének tulajdonították. Az elkobzott vízi járművet a Szunion-fokon kiállították, valamint megkezdték a templom újjáépítését, Periklész vezetésével. A remek államférfi , a szintén a perzsák által lerombolt athéni Parthenont is újjáépíttette, tehát szorgalmas ember volt. A dór templom rövid oldalain 6, a hosszúakon pedig 13, rendkívül karcsú oszlop magasodott. A domborműveken Thészeusz remek tetteit, az istenek és a gigászok harcát ábrázolták, valamint a kentaurok és alaphiták küzdelmeit. A 36 oszlopból 16 még mindig áll, ahogy a masszív alapzat is.

Az athéni aranykor egyik legszebb emléke, nagyon sok tekintetben emlékeztet a fővárosban található Héphaisztosz-templomhoz, több szakember szerint ugyanaz volt az építész. Erre utal, hogy itt is középen volt a szentély, benne hat méter magas, impozáns, bronzból készült Poszeidon-szoborral. Lord George Byron, az angol romantikus költő is belevéste egyikbe a nevét az északi oldalon, ma már ez nem lehetséges. A templomban barangolni ugyanis nem lehet – pár méterre néhány követ megérinthetünk –, a napnyugta látványa azonban mindenért kárpótol. Szerencsém van, a szél néha felerősödik, aztán csendesedik, de a Nap süt, turistából sincs sok. Lassan indulok le a hegyfokról, amikor a japán csoport megérkezik. Valamint görög iskolás gyerekek is elfoglalják a területet, komoly hangorkán közepette. Ballagok le a dombról, a kora esti busz indulásáig még van idő, a megálló melletti tavernába ülök be. A nap aranyló sugarai lassan eltűnnek, maradnak az oszlopok, egyre szürkébben. De a látvány így is rendkívüli.