utazó

2021.10.24. 15:00

Fel kellett dolgozniuk a változást, avagy India maharadzsái 3. rész

Az ország 1947 előtti királyai a 18.-tól a 20. századig voltak alattvalóik élet-halál feletti urai. Az 1947-es függetlenséget követően sok elveszítette korábbi pozícióját, de megtartotta befolyását és elképzelhetetlen gazdagságát. A korábbi uralkodóknak el kellett fogadniuk, hogy királyokból polgárok lettek.

Lázár Ádám

Dzsaipur, a Szelek Palotája. Az ágyasok innen figyelhették az utca életét, ahova többé nem léphettek ki

Fotós: Lázár Ádám

Az asztalnál hárman ültünk. A Jóga a Mindennapi Életben szent embere, Paramahansz Szvámi Mahésvaránanda, Dzsodhpur hercegi állam királyi fensége, Gaj Singh II. maharadzsa és én. Az asztalnál hárman egy születésnapot ünnepeltünk. A szvámit nem kellett bemutatni, a maharadzsáról elmondták, hogy kicsoda, rólam, hogy a fesztiválról forgatok egy filmet. Augusztus 15. volt, India függetlenné válásának ünnepe. Velünk szemben a jógafesztivál több ezer résztvevője ült, hogy láthassa, hallhassa szentjét, a szvámit. A program kezdéséig még volt néhány perc, gondoltam, választ kaphatok néhány, a maharadzsákkal kapcsolatos izgalmas kérdésre.

Amikor a nyilvánosság a maharadzsákról beszél, palotákra és drágakövekre gondol. Ön, királyi fenség, bár palotái­nak egy részében él, másik részét szállodaként nyitotta meg, és vannak palotái, amelyek múzeumok. Miért döntött a családi otthonok megnyitása mellett?

– Ez két körülmény eredménye: az örökségem, illetve a földhöz és az emberekhez való kapcsolódásom. Annak ellenére, hogy 14 évig Angliában jártam iskolába, anyám és nagyanyám azt tanították, hogy felelősségem és szerepem van Dzsodhpur­ban. Amikor visszatértem Indiába, a körülmények és a politika megváltozott. Az alkotmány által számunkra biztosított kiváltságokat az alkotmánymódosítással elvették, és mindennapi állampolgárok lettünk. A maximális politikai nyereség elérése céljából a sajtó, a bürokraták és a politikusok úgy döntöttek, ellenünk fordulnak, hogy megmutassák, ők a szegény emberek mellett állnak. Ezért a nagyipart és minket céloztak meg.

A győzelmi kapun kinézve várta a maharáni férje érkezését. Most ezek a kislányok nekem örülnek…
Fotó: Lázár Ádám

Az indiai fiatalok felismerik az oktatás értékét?

– A legtöbb indiai számára az oktatás kiemelt fontosságú, ezért teljesítenek ilyen jól. A családok takarékoskodnak és jó iskolákba küldik gyermekeiket. A különbség az, hogy ez csak a fiú számára igaz. A lány nem részesül azonos kedvezményes bánásmódban. Dzsodhpurban ezért próbáltam rábeszélni az embereket, hogy küldjék lányaikat iskolákba. Anyám nevére lány­iskolát is alapítottunk.

A maharadzsák kapcsán a mindennapi ember számára további két kérdés vetődik fel. Még mindig olyan gazdagok, és van-e valamilyen valóság­alapjuk azoknak a különcségeikkel foglalkozó történeteknek, amelyekről olvashatunk?

A szóbeszédekkel kapcsolatban mosolyogva válaszol. – Amikor összejövünk más királyi családokkal, mi is anekdotázunk. Általában mindenki igyekszik túllicitálni a másikat, csakúgy, mint annak idején.

A vagyonról nem kérdeztem őfelségét, inkább utánaolvastam. Családi vagyonuk 2,8 milliárd amerikai dollárra tehető.

Róluk annyi furcsa, hihetetlen legenda terjedt el, hogy néhányat megemlítenék. Mir Usman Ali Khan, Haidarábád utolsó nizámja nagyon gazdag volt. Abban az időben, amikor állama felett uralkodott, a Guin­ness Book of Records a világ leggazdagabb emberének nyilvánította. A Golconda bányák tartoztak hozzá, amelyek akkoriban az egyetlen gyémántszállítók voltak a globális piacon. A Time magazin egyik számának címlapján is szerepelt. A cikk arról szól, hogy mennyi pénz csak „hevert” a király körül – mivel a király papírokat lenyomó nehezéknek használta a „Jacob gyémántot”, a világ ötödik legnagyobb gyémántját. Ennek körülbelül százmillió font volt az ára, akkora volt, mint egy strucctojás, és 184,97 karátos volt. Az uralkodó vagyonának nagy részét az indiai kormány a függetlenség után lefoglalta.

„Ha én a falak másik oldalára születtem volna”
Fotó: Lázár Ádám

Bhupinder Singh Patiala maharadzsa is színes egyéniség volt, sok egyéni hobbival. Nemcsak a Cartier-műhelyekből származó ékszerei voltak számára kedveltek, de 365 hitvese is. Olyan sok nő volt körülötte, hogy többekkel közülük hónapokig nem is találkozott. Dominique Lapierre és Larry Collins Szabadság éjfélkor című könyvében azt állítják, hogy a maharadzsa „évente egyszer meztelenül végiggyalogolt a város főútján alattvalói előtt, hatalmas nemi szerve teljes és dicsőséges erekciójával büszkélkedve”. Azt is hangsúlyozzák a szerzők, hogy sétáját nagy lelkesedéssel fogadták alattvalói, úgy gondolták, hogy szerve mágikus képességekkel rendelkezik, amelyek elűzhetik a gonosz szellemeket a földről. A szerzők szerint az is lehetséges, hogy ritkán látott feleségei ne higgyék halottnak, ezért parádézott így a palota előtt. Megtehette, király volt.

Cooch Behar maharánija imádta a lábbeliket. Nagy rajongója volt a híres olasz cipész, Salvatore Ferragamónak, tőle rendelt egyszer száz pár cipőt. Néhánynak gyémántszegecsei voltak!

Az egyik történet szerint Alvar királyát egyszer megsértette egy Rolls-Royce-ügynök, amikor londoni útja során összetévesztette egy koldussal. A király még aznap elrendelte, hogy a Rolls-­Royce autókból álló flottáját csak kukásautóként használják a város szemétszállítására. Végül azután a cég hivatalosan bocsánatot kért a királytól, s helyreállt a rend.

Dzsaipur, a Szelek Palotája. Az ágyasok innen figyelhették az utca életét, ahova többé nem léphettek ki
Fotó: Lázár Ádám

Dzsunagadh maharadzsájának, III. Muhammad Mahabat Khannak nyolcszáz kutyája volt. Mindegyik saját szobával és személyes szolgával rendelkezett. Ha egy kutya megbetegedett, egy brit állatorvoshoz vitték kezelésre. Ha egy szeretett állat elhunyt, azt a napot állami gyásznapnak nyilvánították. És ha azt hiszik, ez őrület, akkor képzeljék el, amikor a maharadzsa két kedvenc kutyájának „esküvőt” rendezett. A menyasszonyt gyönyörűen felöltöztették, samponnal és parfümmel készítették elő. Drága ékszereket viselt, és egy ezüstkoronával vezették be abba a terembe, ahol az esküvőt tartották. A vőlegény arany karkötőt és nyakláncot viselt, és 250 kutya fogadta a vasútállomáson brokátban, katonai zenekarral. Az uralkodó 22 ezer riált költött az esküvőre. A nászra meghívta a brit alkirályt, hogy ő is vegyen részt. Ezt a napot is állami ünnepnek kiáltották ki, az alkirály viszont udvariasan elutasította a lagzin való részvételt.

Hogyan dolgozták fel a maharadzsák a változást?

Voltak, akik öngyilkosok lettek. Akadtak olyanok is, akiknek a családja is kiirtotta magát. Voltak, vannak olyanok, akik a mai napig perlik a helyi és a szövetségi kormányt. És végül voltak olyanok, akik palotáik egy részét múzeummá vagy remekül jövedelmező luxusszállóvá alakították át, amint azt Dzsodh­pur hercegi állam királyi fensége, Gaj Singh II. maharadzsa elmondta nekünk.

Az előző részek:

[embed]https://www.feol.hu/utazo/polgarokbol-kiralyok-a-kiralyokbol-polgarok-5317799/[/embed]

[embed]https://www.feol.hu/utazo/kiralyno-felfeleseg-es-agyas-avagy-india-maharadzsai-2-resz-5340602/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!