Székesfehérvár

2016.09.30. 19:08

150 program várja a természet szerelmeseit

Székesfehérvár – Huszadik alkalommal kezdődött meg az Erdők Hete programsorozat, amelynek keretében az országban 50 helyszínen, ezerötszáz programra várják a természet és az erdők szerelmeseit.

Dávid Erzsébet

A rendezvénysorozat megyei megnyitóját –amelyen részt vett Jakab István, az Országgyűlés alelnöke is - impozáns” háttér”, a Vadex Mezőföldi Zrt. székházának udvarán felsorakoztatott, idén elejtett trófeák előtt tartották meg.

Impozéáns „háttér” a trófeák sora előtt nyitották meg az Erdők Hetének  megyei  rendezvénysorozatát Fotó: Borbély Béla

Majoros Gábor, a Vadex vezérigazgatója a vendégeket köszöntve emlékeztetett rá, hogy bár Fejér megye erdőségei - tekintettel arra, hogy nálunk inkább kisebb erdőfoltok vannak, s az erdősültség mértéke 30-35 százalékos csak - nem vehetik fel a versenyt a Zala és Somogy megyeiekkel, de az itt elejtett trófeák a z éremtáblázatokon és a trófealistákon mindig bekerülnek az első tíz közé. Az idén ismét súlyrekorder, egy 14,08 kilogrammos, 34 centiméteres „rózsájú” gímszarvas trófeát ejtettek a megyében.

Az Erdők Hete programsorozat nyitányával egy időben megnyíltak az erdei iskolák is. Ugron Ákos Gábor, az agrártárca helyettes államtitkára elmondta, az ország 305 erdei iskolájában 1300 nebuló ismerkedhet meg a természettel és az erdők csodálatos világával.

Az erdei iskolában izgalmas programokkal ismerkedhettek meg a diákok az erdők világával

A megnyitó alkalmából elsőként az I. István Általános Iskola kisdiákjai ültek be az erdei iskola „padjaiba”. A következő napokban a Soponyai Ökoturisztikai Központba és a Pákozd- Sukorói Arborétum és Szabadidő parkba várják az erdei iskolásokat.

A trófeaszemlét megnyitva, L. Simon László országgyűlési képviselő azt kívánta, hogy sose legyen rosszabb éve a Vadexnek, amely méltán lehet büszke arra, hogy jól sáfárkodik a rá bízott javakkal.

Majoros Gábor lapunk tudósítójának kérdésére elmondta, hogy az idén szeptemberben nyolc aranyérmes bika került terítékre. A megye vadászterületei népszerűek: visszatérő vendégek a német, az osztrák és a Benelux Államokból érkezett Nimródok, s a cseh vadászok is felfedezték a megye erdőségeit. Az utóbbi években a hazai vadászok aránya is nőtt, ők teszik ki a vendégek 40-50 százalékát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!