Székesfehérvár

2012.05.30. 12:13

Jön a telekadó, bölcsődei gondozási díj elvetve - döntések a közgyűlésről

Székesfehérvár - A szerdai közgyűlésen döntés született a telekadóról, a bölcsődei gondozási díjról, a zöldhulladék égetéséről és intézményi összevonásokról.

Fejér Megyei Hírlap

A székesfehérvári képviselő-testület úgy döntött, bevezetik a telekadót Székesfehérváron. Az adó megfizetése alól mentességet kapnak azok a magánszemélyek, akiknek csak egy, legfeljebb 2000 négyzetméteres, beépítetlen telek van a nevükön. Az előzetes számítások szerint mindez legfeljebb négy-ötszáz székesfehérvárit érinthet, a cégek, vállalkozások közül pedig olyan háromszázat terhel az új adó megfizetésének kötelezettsége. Székesfehérvár idei költségvetésében egyébként  960 millió forintnyi tervezett bevétel szerepel a már tavaly  decemberben bevezetett építményadó alapján, s 150 millió forintnyi bevételt kalkuláltak a telekadó júniustól történő bevezetéséből. Jövőre, a teljes évre vetítve már  3-400 millió forintnyi telekadóval terveznek.

Mint Cser-Palkovics András polgármester a vitában  hangsúlyozta, a telekadónak városfejlesztési célja is van, sok az olyan foghíjas, beépítetlen terület a városban, amelyek hosszú évek óta üresek és gondozatlanok. Márton Roland (MSZP) szerint viszont az újabb adó bevezetésével a város a kegyelemdöfést adta meg azoknak a nagyrészt építőipari vállakozásoknak, akik a szóban forgó telkeken elsősorban társasházakat akartak építeni, ám a válság miatt nemhogy ehhez nem tudtak forrást bevonni, de a telkek értéke is közel felére esett vissza. Számukra -  vélekedett a képviselő - a telekadó kifizetése szinte lehetetlen.  Mező Balázs (Jobbik) szerint a telekadó a város lakóinak döntő többségét nem érinti, bizonyos szempontból szükség is lehet az új adónemre, ám garanciát kért arrra, hogy  a telekadót később sem terjesztik ki a lakosság jelentős részére.

Döntés született arról is, hogy a városi piacra, valamint az uszodába térfigyelő kamerákat telepítenek a lopások, zsebelések megakadályozása vagy legalábbis a visszaszorítás érdekében.
Újra a közgyűlés elé került a kerti zöldhulladék és avar égetésével kapcsolatos rendelet. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Székesfehérvár levegője a szálló por koncentrációja szempontjából az egyik legszennyezettebb az országban. Az avarégetés éppen ezt a koncentrációt növeli, így az a döntés született, hogy azokon  a területeken, ahol a Depónia Kft. el tudja szállítani a zöldhulladékot, ott ezentúl tilos az égetés. A város zártketi ingatlanjai esetében, ahol nincsen szemétszállítás, április 1-15. között, valamint  október 1-15. között, azaz évi két alkalommal, két héten át lesz lehetőség a zöldhulladék elégetésére.  Aki a szabályozást megszegi, 50.000 forintig terjedő helyszíni bírsággal, illetve 150.000 forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.

A polgármesteri hivatal a közgyűlés korábbi felkérését végrehajtva megvizsgálta a bölcsődei gondozási díj bevezetésének lehetőségét, ám mivel ebből  a díjból évi nagyjából ötmillió forint folyna csak be a város kasszájába, ezért a testület úgy döntött, nem vezeti be a gondozási díjat Székesfehérvár bölcsődéiben. Ugyanakkor több óvodát is összevonnak:  a Felsővárosi Óvoda és az Ybl Miklós Ltp.-i Óvoda, az Árpád Úti Óvoda és a Vízivárosi Óvoda, a Hosszúsétatéri Óvoda és a Tóvárosi Óvoda, valamint  a Ligetsori Óvoda és a Palotavárosi Óvoda lesz ezentúl egy intézmény. Mint elhangzott, a gyermekek és a szülők számára mindez semmilyen változást nem jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!