Székesfehérvár

2010.02.11. 03:29

Új érdekvédő a bérlőkért

Székesfehérvár - Fűtési, jogi és más, közérdeklődésre számot tartó fórumokat kíván szervezni a Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Egyesületének új elnöke, Tögl Lászlóné.

Házi Péter

- Hat éve foglalkozom társasházak kezelésével, s az, hogy engem választottak, talán azt jelzi, hogy nem végzem rosszul a dolgomat. Persze, nehéz lesz Rózsika nénit pótolni, de megpróbálom - mondja az érdekvédelmi szervezet új elnöke, aki szerint a jövőben nem lehet az, hogy minden egy ember vállán nyugodjon, ezért a különböző feladatokat szétosztják a tagok között, s az elnök feladata elsősorban a koordinálás és a számonkérés lesz.

- Ismét elindítjuk a fogadóórákat, az elsőt március 2-án, kedden tartjuk 15 és 16 óra között, ezt követően minden hét keddjén várjuk a tagokat problémáikkal. Ezen kívül jogi tanácsadást is szervezünk minden hónap első péntekjén 16 és 17 óra között, melyet Brolly Tamás tart majd - vázolja a közeljövőt Tögl Lászlóné, aki külön hangsúlyozza, szeretnék növelni a tagjaik, az aktív résztvevők számát, ennek érdekében tagtoborzást indítanak.

- Igen sok embert érdekelhetnek majd azok a tematikus fórumok, melyek nyitótémája májusban a fűtés, az ehhez kapcsolódó problémák, a költségmegosztók lesznek. Erre a fórumra nemcsak a Széphő, hanem a költségmegosztókat üzemeltető Techem Kft. szakembereit is meghívjuk, hogy közérthető módon magyarázzák el, miként kell ezeket a készülékeket jól használni - árulja el az egyesületi elnök, aki szerint azért is fontos mindez, mert az energetikai felújítási program nem állt meg, a hőszigetelés, ablakcsere mellett egyre több lakásba kerülnek új, termosztátos, költségmegosztós radiátorok, melyek használata az idősebbeknek, sőt a fiatalabbaknak sem mindig túl egyszerű.

Egy másik fontos téma, hogy októbertől változott a társasházi törvény, a társasházakat azóta az ügyészség felügyeli. Számos könyvelési problémáról, kiemelt ellenőrzési területeről eshet szó egy ilyen szakmai találkozón.

- Hasonlóan fontos előadás lehet a tűzoltóságé: sok helyen négy-öt ember él egy ötven négyzetméteres lakásban, a lenti pincéket pedig - mivel nincs helyük - gyakran úgy telepakolják, hogy az valóban tűzveszélyt okozhat. Szeretnénk, ha a tűzoltók elmondanák ennek veszélyeit, hogy a lakók valóban felfogják a veszély nagyságát - teszi hozzá az egyesület elnöke, aki a hagyományokat követve részt vesz majd a város képviselő-testületi ülésein, s ha a panellakókat érintő téma kerül szóba, kifejti az egyesület véleményét.

Fotó: FMH-archív

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!