Székesfehérvár

2007.04.11. 02:29

Segítenek állást találni Segítenek állást találni

Székesfehérvár (hp) - A Kodolányin végzett hallgatók elhelyezkedését segíti az a karrieriroda, melyet tegnap nyitottak meg a D épületben, uniós pályázati pénz segítségével.

Házi Péter

Szabó Péter, a Kodolányi főiskola rektora, Hervainé Szabó Gyöngyvér, tudományos rektorhelyettes és Bordás Sándor, az iroda vezetője nyitotta meg a főiskola diáktanácsadó- és karrierirodáját. Az intézmény megköszönte a diáktanácsadó szolgálatnak a sikeres pályázatot.

(Folytatás az 5. oldalon)(Folytatás az 1. oldalról)Mt Szabó Péter megnyitójában elmondta, az eredményes pályázatnak köszönhetően a regionális fejlesztés operatív program keretében közel 28 millió forintos támogatást nyert a főiskola a nemes cél megvalósításához: az iroda a Kodolányin végzett tanulók elhelyezkedését kívánja segíteni. A hagyományosnak tekinthető munkaerő-piaci információszolgáltatáson túl (hol, mennyi és milyen jellegű a betöltetlen álláshelyek száma), állásbörzéket szervez majd, s karriertanácsokat is nyújt. Emellett természetesen továbbra is futnak a még a korábbi diáktanácsadó által elindított programok, például a mentálhigiénés tanácsadás, életmód nap és más, mentálhigiénés kutatások, előadások, vetítések.

A Kodolányi Sörház téri, D épületében most átadott iroda munkáját még grafológus is segíti annak érdekében, hogy minden végzett hallgató a neki legmegfelelőbb állást találhassa meg. Külön figyelmet fordítanak az anglisztika, germanisztika és romanisztika szakon végzett diákok álláskeresésének segítésére. Ehhez kapcsolódik majd egy tanári álláslehetőségek adatbázis kialakítása is. A karrieriroda által hamarosan megrendezendő, Mi a pálya? elnevezésű állásbörzén egyébként nem csak a Kodolányi több ezer hallgatója vehet részt, a rendezvény nyitott a régió összes felsőoktatási hallgatója számára is. A rendezvény elősegítheti a hallgatók és a leendő munkáltatóik közötti személyes kapcsolat kialakulását, nem csak a végzős, de az alsóbb éves hallgatók esetében is.

Fotó: Nagy Norbert

Ezek is érdekelhetik