Sportvilág

2009.12.16. 17:31

220 milliós adótartozás - jogi lépéseket tervez az MLSZ

Jogi lépéseket tervez a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a 2002 és 2005 közötti időszakban felhalmozott 220 millió forintos adótartozás ügyében.

MTI

Az MLSZ tájékoztatása szerint az elnökség szerdai ülésén felhatalmazta Bordás György főtitkárt, hogy a korábbi szövetségi vezetés idejéből származó mintegy negyedmilliárdos APEH-tartozás ügyében bízza meg a témában független szakértői jelentést készítő ügyvédi irodát a szükséges jogi lépések megtételével. A szövetség szerint az adóhatóság a múlt héten 120 millió forintot emelt le inkasszóval az MLSZ számlájáról, egy másik, több mint 100 milliós tételt pedig folyamatosan, részletekben törleszt az MLSZ.
A testület tagjai részletes tájékoztatást kaptak a jövő évi költségvetésről, ebből kiderült, az anyagi fedezet biztosítva van valamennyi szakmai programra.
A grémium idei utolsó ülésén meghallgatta a válogatottak szakvezetőinek, így Erwin Koemannak és Egervári Sándornak (U20) a beszámolóját is. Mindkét szakember tájékoztatását egyhangúlag fogadta el a testület.
A holland szakember hangsúlyozta, az őszi Eb-selejtezők előtt négy barátságos mérkőzést játszik majd csapata, s szeretné, ha kétszer az elitbe tartozó, erős ellenféllel kerülne szembe. Ebből az egyik rivális júniusban Hollandia lesz, míg a másik a tervek szerint májusban Németország. Koeman megismételte korábbi kijelentését, mely szerint jelöltjeit illetően - legyen szó azokról, akik eddig is szerepeltek nála, vagy azokról az U20-as tehetségekről szintén, akik jogosan követelnek helyet maguknak a legjobbak között - a legfontosabb szempont: legyenek játékban, minél többször lépjenek pályára klubcsapatukban. Jelezte, hogy januárban több klubnál is látogatást tesz majd, és fokozott figyelmet fordít a kölcsönös nyitottságra, a szakemberek közötti jobb kommunikációra.
Szó volt még az ülésen az NB I tervezett reformjáról, ezzel kapcsolatban az élvonalbeliek bizottságának képviseletében Klement Tibor több variációt is felvázolt, ezek tesztelése csak ezután következik, s majd annak eredményét követheti az elnökségi határozat.
Döntés született arról, hogy február 27-én rendkívüli közgyűlés lesz, amelyen megválasztják a most hiányzó egy elnökségi tagot, valamint a felügyelő bizottság elnökét és tagjait, miután mandátumuk aznap lejár.
A fogadási botrány is napirendre került: az intézkedési terv jórészt már végre is hajtott feladatait tudomásul vette az elnökség, továbbá a legközelebbi elnökségi ülésen foglalkoznak azokkal a konkrét javaslatokkal, amelyeket az NB II-es bizottság fogalmazott meg az üggyel kapcsolatban
Kisteleki István elnök kijelentette: egész életében a fair play, a tiszta játék híve volt, ezért megbízta Helmeczy László alelnököt, hogy az ellen az újság ellen, amely ezt megkérdőjelezte, tegyen feljelentést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!