Végül csak behúzták

Dunaújváros–Nagykanizsa 2–1 (1–1)

Dunaújvárosi stadion, Vezette: Káprály Mihály, Kovács Gábor, Kovács Brankó.

DPASE: Pokorni – Kis, Busa, Bíró, Dorogi, Horváth, Szepessy, Puskás, Hompót, Tóth, Barna. Csere: Hompót, Halász, Áman, Kovács, Al-Sheraji, Reicheld.

Vezetőedző: Lőrincz Emil

Nagykanizsa: Horváth – Bagó, Herzsenyák, Kretz, Gelencsér, Fadgyas, Ekker, Lőrincz, Horváth, Major. Csere:Borsi, Hampuk, Kovács, Vittman, Béli.Vezetőedző: Barna László.

Hogy is szokták mondani? Nem voltak kapkodó idegbetegek a csapatok – jóformán csak néhány kapuskirúgás, illetve néhány szabálytalanság törte meg az igen lassú mederben folydogáló mérkőzést.

A félidő derekához közeledve azért bekapcsoltak az eredményjelzők is: Lőrincz Bence tudott eredményes lenni, s ezzel megszerezte a sokat jelentő vezetést a vendégek számára, 0–1.

Ilyenkor a legjobb taktika egy csapat számára, aki gólt kap: gyorsan ki kell egyenlíteni. Hát, ez sikerült is a zalaiaknak, Lőrincz találata után öt perc sem telt el, s máris egyenlőt mutatott a tábla: Szepessy Róbert vette be Pokorni kapuját, 1–1.

A gyors gólváltást követően sok minden érdekes nem történt, így egálnál mehettek pihenni a csapatok.

A második játékrész már kicsit hevesebb vérmérsékletben zajlott, ha lehet ilyet mondani – az utolsó találat szerzője, Szepessy nemcsak az eredményjelzőre iratkozott fel, hanem már a spori kis sárga jegyzetfüzetébe is felkerült a neve a 72. percben.

Gyűrték-gyűrték egymást a csapatok, de legyűrni nem tudták, így jöhetett a hosszabbítás – a 99. percben Barna Zsolt is kiharcolt magának egy figyelmeztető cédulát, majd őt követte a vendég gól szerzője, Lőrincz Bence is. Úgy nézett ki, hogy egészen a tizenegyesekig eljutnak a felek, ám Dorogi Renátó volt jókor jó helyen, s eldöntötte a találkozót a 115. percben, 2–1, s ezzel eldőlt, hogy Lőrincz Emil Duna-parti alakulata marad versenyben a labdarúgó Magyar Kupáért.