Sport

2017.07.10. 18:45

Szolnoki Roland csalódott lenne, ha idén sem kerülne arany a nyakába

SZÉKESFEHÉRVÁR A Videoton FC labdarúgócsapata kikapott a bajnokság főpróbáján, az NB I rajtja előtt egy héttel 2-1-re nyert a Paks Fehérváron.

Ferencz Balázs

A fehérváriak, igaz, nem a legerősebb összeállításukban vették fel a küzdelmet az előző pontvadászat ötödik helyén zárt paksiakkal. A rutinos játékosok táborát erősítette Fejes András, vagy éppen a csapatkapitányi karszalagot viselő Szolnoki Roland.

- A Paks elleni mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket az utolsó héten. Fontos volt, hogy mindenkinek lábában legyen 90 percnyi játék. Attól függetlenül, hogy nem tétmérkőzést játszottunk, szerettünk volna nyerni. Megtettünk mindent, de sokat nem kell foglalkoznunk a vereséggel, tovább kell lépnünk, s csütörtökön mindenképp nyernünk kell Észtországban - vélekedett a korábban szélső hátvédként, most védekező középpályásként ténykedő Szolnoki Roland. A Videoton FC együttesére szorgos napok várnak, csütörtökön az Európa Liga selejtezőjének második körében Észtországban lép pályára a Nomme Kalju vendégeként, majd vasárnap a Balmazújvárost fogadja Felcsúton, immár a bajnokságban. Szolnoki szerint Marko Nikolics irányítása alatt egyre jobb lesz az együttes.

Szolnoki Roland viselte a csapatkapitányi karszalagot a Paks elleni edzőmeccsen Fotó: Koppán Viktor

- Minden edzőnek megvan a saját edzésmódszere, fel lehet fedezni a stílusjegyeket az általa irányított csapat játékában. Az elmúlt hetekben, hónapban nagyon-nagyon keményen edzettünk. Napi két edzésünk volt, még akkor is, ha mérkőzést játszottunk. Kaptuk a terhelést rendesen, jó erőben lesz a csapat, de van még miben fejlődnünk. Hétről hétre összeáll majd a csapat. Méginkább támadószellemben próbálunk majd futballozni. Látni a fejlődést, egyre jobban muzsikálunk, hamarosan már frissülni is fogunk, s még jobb teljesítményre leszünk képesek. Úgy érzem, senkinek sem kell bemutatnom, hogy a Szerbiából érkező játékosok vagy edzők milyen habitussal vannak megáldva. Marko Nikolics is egy rettentő erős karakter, aki a nehéz szituációkban is nagyon tudja tüzelni a csapatot.

Szolnoki arról is beszélt, hogy senkinek sem könnyű feladat beverekednie magát a kezdőbe: - Hatalmas a versenyhelyzet a posztokon. Rengeteg hasonló képességű játékos alkotja a keretet, minden posztra ketten, hárman versenyzünk. Minden egyes edzésen, meccsen meg kell mutatni azt, hogy jobbak vagyunk, mint a riválisunk. A kezdőben helyet kapó labdarúgóknak sincs bérelt helyük, mert hasonló karakterek vannak mögöttük a posztokon. Mindenkinek kőkeményen küzdeni kell, s amikor megkapjuk a lehetőséget, élni kell vele - mondta a Puskás Akadémián és a Videotonban nevelkedett játékos, aki bajnok akar lenni. - A Videotonnál csak a bajnoki cím az elfogadható, ha ezt nem érjük el, az egyértelmű csalódás számunkra, mint ahogy a tavalyi szezon is az volt. Minden áldott nap erre koncentrálunk, az forog a fejünkben, hogy napról napra jobbak legyünk, s elérjük célunkat, a bajnoki címet.

A hazai porond előtt azonban Tallinban kell helytállni. A Vidi EL-ellenfele győzelemmel hangolt a csütörtöki viadalra, a Nomme Kalju hazai pályán 3-0-ra megverte a sereghajtó Pärnu JK Vaprust az észt élvonalban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!