Sport

2015.08.27. 18:40

Velencén át Rióba - A feladatokat megoldók eljuthatnak az olimpiára

A Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében kerül megrendezésre a tíz helyszínből álló tudáspróba, amelynek első állomására szombaton, 10 órától kerül sor a Velence Korzón. Nevezni előzőleg a világhálón, valamint a helyszínen, a tóparton is lehet.

Horog László

Siklós Erik marketing igazgató szerint Velence remek helyszín

A legügyesebbek eljutnak a világ egyik legszebb városába, Rio de Janeiróba, ráadásul nem is akármikor, a jövő nyári olimpia idején. Persze, ehhez különböző feladatokat kell teljesíteniük.

- Az 5próba Rióba elnevezésű rendezvénysorozat a korábbi, Olimpiai Ötpróba modernizált változata. Összesen tíz helyszínen lesznek erőfelmérők jövő nyárig, az első nem véletlenül Velence. Hiszen exkluzív a környezet, sportolásra tökéletesen alkalmas, a szabaidősportok fellegvára, tehát remek helyszín. Ráadásul az időjárással sem lesz gond, a prognózisok szerint 31 fok várható és napsütés, tehát az utolsó, valódi, nyári hétvégén ideális körülmények között sportolhatnak az érdeklődők. A korzón 10 órakor kezdődnek a csatározások és a délutáni órákban zárulnak. A helyszínen 8-tól lehet nevezni, előzőleg pedig a MOB lapján, az otprobarioba.hu oldalon - mondja Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing igazgatója.

- Említette, összesen tíz helyszínen zajlanak majd az erőpróbák egy esztendőn át. Melyek ezek a városok?

- Velencén kezdünk, aztán szeptemberben Tata következik, majd jön Budapest, továbbá Pécs, Győr, Szeged, Debrecen, Kaposvár, reményeink szerint, jövő májusban pedig Székesfehérvár. Továbbá biztosan lesz balatoni állomás is, a fehérvári után. Az azonban még nem tisztázott, hol versenyegenek majd, Siófok, Balatonfüred és Balatonlelle is szóba jöhet. Már életre hívtuk a mini ötpróbák sorozatát, amelyek a nagy, nyári fesztiválokon mutatkoztak be, jelesül a velencei EFOTT-on, Sopronban, a Szigeten és a most zárult Szegedi Ifjúsági Napokon. Továbbá ott voltunk a Nagy Sportágválasztón, Siófokon, a közelmúltban bonyolított triatlon hétvégén a Kopaszi-gátnál. A mini ötpróba során ergométeres evezés, görgőpados kerékpározás, helyből távolugrás, fél perc ugrókötelezés, szintén fél perc speedbounce - szökdelés jobbról balra - van a programban.

- A tényleges ötpróbán nyilván mások a feladatok.

- Igen, ott más az öt sportág, ezúttal a futás, az úszás, a gyaloglás, a kajakozás és a kerékpározás. Minden helyszínen, így Velencén is ezen ötből hármat lehet űzni, a hétvégén az úszást, a kerékpározást és a futás, tehát a klasszikus triatlont. Mindhárom sportágat külön-külön is letudhatja bárki, azaz nem kell mindegyikben részt vennie, továbbá kétféle táv létezik, úszásban 2 és 4 kilométer, kerékpározásban 30 és 60 km, míg futásban 6 és 21 km. Aki az ötpróbát teljesíti, 100 pontonként Irány Rió elnevezésű sorsjegyet kap. Jövő nyáron következik a sorsolás, a szerencsések eljutnak a nyári olimpiára. Ez a fődíj. De negyedévente is sorsolunk, kisebb ajándékok akkor is kiosztásra kerülnek.

- Mit gondol, mennyi sportolni vágyó hazafit sikerül megmozgatniuk?

- A terveink merészek, 25 ezer sportolóra számítunk, úgy gondolom, ezt sikerül is megvalósítanunk. A különböző helyszíneken ismert sportolók is számot adnak tudásukról. Velencén indul a pekingben 6. helyen végző kajakos, Dudás Miklós, valamint a cselgáncsozó olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, Csernoviczki Éva. Mivel zajlanak a kvalifikációs viadalok, ezért akadnak olimpikonok, akik majd később kapcsolódnak a versengésbe.

 

 

Ezek is érdekelhetik