Burcsa Győző szerint remek őszt zárt a mínuszról induló Videoton

– Amikor az interjú időpontját egyeztettük, azt mondta, rengeteg a dolga. Azt hinné az ember, amikor vége a szezonnak, kevesebb a teher is.

– Nincs pihenő, folyamatosan tárgyalok azokkal a játékosokkal, akiknek hamarosan lejár a szerződése, illetve lehetséges erősítések után is kutatok, labdarúgókat figyelek meg, szóval bőven van feladatom.

– Nikolics Nemanjának és Juhász Rolandnak is lejár a szerződése a nyáron. Sikerül meghosszabbítani a kontraktusukat?

– Egy tévhitet hadd oszlassak el. Juhász Rolandnak nem jár le a szerződése. A megállapodásban van egy pont, ez meghatároz egy mérkőzés-számot, amelyen a védőnek szerepelnie kell, ezt már az ősszel teljesítette, a szerződés pedig automatikusan egy évvel meghosszabbodik. Nikolics helyzete más. A csatár szeretne egy hosszútávú, kedvező szerződést kötni, amit én megértek. Azonban szeretné magát kipróbálni külföldön. A kettő nem egyeztethető össze.

– A Videoton drukkerei természetesen azt szeretnék, ha együtt maradna a keret.

– Amikor elkezdtük a munkát a nyáron, azt mondtam székfoglalómban, hogy stabilizálni kell a helyzetünket, és nézzük meg, mit tud a csapat, hozzuk ki ebből a keretből a maximumot. Ehhez most is tartom magam. Nagyon örülök, hogy ilyen őszt futottunk. Az eredményesség sok összetevőből áll, bizonyítani akart Joan Carrillo, akinek ez az első vezetőedzői megbízatása. Bizonyítani akart a csapat, meg akarta mutatni, hogy jobb annál, amit korábban mutatott. Akkor is tudtunk, nyerni, amikor nem játszottunk igazán jól. Nagyon jó őszt zártunk. Nyilván voltak hullámvölgyek is, a 10. forduló után öt mérkőzés alatt négy gólt lőttünk, de erre felkészültem, nem lehetünk mindig a topon. A Debrecen elleni mérkőzésre eljutottunk egy szintig, aztán kicsit stagnáltunk, nem tudtunk tovább lépni. Összességében mégis azt látom, hogy szépen fejlődik a csapat, tudunk látványosan játszani. Sokan már európai kupában csoportkört vizionálnak, de egyelőre az első szempont, hogy próbáljuk megnyerni a bajnokságot. A tavasszal ismét lépni kellene egy szintet, ha sikerül, akkor azt mondhatjuk, erős a csapat. Ha bajnokok leszünk, akkor sem szabad egyértelműen csoportkörös szereplést kitűzni célként magunk elé. A nemzetközi porondon, az esetleges ellenfelek ismeretében menjünk addig, amit az erőnk enged, és ebben benne lehet egy szerencsés széria is.

– A szisztematikus építkezés elvét nem adja fel.

– Nézze, felfújhatunk mi egy lufit, vehetünk öt jó játékost, de lehet, hogy a csapat szétesik ettől. A nyáron azt mondtam, nincsen magja a csapatnak, ezt ki kell alakítani. Persze, kell az erősítés, de a magyar bajnokság ázsiója nem túl magas, nehéz idecsábítani rutinos, nemzetközi porondhoz szokott játékosokat, mert lehet, hogy azt gondolja, még ugródeszkának sem jó a mi ligánk. Egyet megtanultam a sportpályákon és a civil életben is: nem lehet lépcsőfokokat kihagyni a sikerhez vezető úton.

– Említette, hogy megerősítené a keretet. Milyen posztokra érkezhet új játékos?

– Csatár feltétlenül kellene, Nikolics esetében a döntés nem a mi kezünkben van. A csatár ismét kapott egy új ajánlatot, a labda immár az ő térfelén pattog.

– Akad konkrét kérő, aki már télen megvásárolná a gólkirályjelöltet?

– Nem érkezett ajánlat a klubhoz. Nikolics a Videoton nagy értéke, személy szerint én is nagyra becsülöm, mert az olyan játékost, akiben mindig benne van a gól, nem lehet csak úgy leakasztani a szögről.

– Csatárposzton kívül hova érkezhet még erősítés?

– Középpályára is elkelne még jó labdarúgó. Kell még néhány játékos, hogy a hosszútávú terveinket meg tudjuk valósítani. A legjobb az lenne, ha egy átigazolási időszakban 2–3 játékos érkezne. Kell a csapatnak egy gerinc, ehhez jöhet az erősítés. Szépen kell építkezni, egyelőre nem mondhatjuk, hogy mögöttünk van három olyan év, amely során végig erősek voltunk. Nem akarok a múlttal foglalkozni, de az előző szezonban eléggé mélyre került a Videoton. Nem is a nulláról, szinte mínuszról indultunk, és biztató első fél évet zártunk. Most kell nagyon higgadtnak maradni.

Burcsa Győző (b) Juhász Rolandot tartja a jelenlegi Videoton legprofibb játékosának (Fotó: vidi.hu)

– Amikor elvállalta a klubigazgatói feladatot, mi volt a legégetőbb probléma, amit meg kellett oldania?

– Sok olyan játékos volt az előző szezonban, aki éppen úgy játszott, amilyen kedve volt. Neveket nem akarok mondani, de a Videotonban nem szerepelhet olyan futballista, főleg nem külföldi, aki csak akkor fut, ha éppen kedve szottyan rá. Olyan csapatot akartam kialakítani, amely európai futballkultúrával rendelkezik, játékintelligencia és viselkedés terén is kifogástalan. Azt akartam elérni, ha valaki ránéz a csapatunkra, akkor azt mondja, ennek az együttesnek van gazdája, érdemes szurkolni, szorítani érte, a játékosok pedig az első perctől az utolsóig hajtanak, küzdenek.

– Mintegy húsz évig csak külső szemlélődő volt a magyar futballban. Sok minden megváltozott ebben a miliőben a kilenvenes évek közepe, vége óta?

– Sok klub életébe nem látok bele, de biztosan jópár olyan egyesület akad, ahol még mindig nagy problémák vannak. A Videoton viszont rengeteget fejlődött, személyi, tárgyi, anyagi feltételek terén. Az ország egyik legstabilabb klubja vagyunk. Kiválóak az edzéslehetőségek, füves, műfüves pályák állnak rendelkezésünkre. Nagyszerű a stadion talaja. Említhetném az edzői csapat, illetve az őt segítő munkatársak nagy létszámát. Komoly az orvosi háttér, fizioterapeuták, masszőrök, felszerelés menedzserek dolgoznak a játékosok körül. Étkezési tanácsadó segíti a labdarúgókat. Fent, az irodában is sokan és hatékonyan dolgoznak a Videotonért. Ez egy hatalmas csapatmunka, amelyben mindenkinek megvan a saját szerepe, feladata. Arról már nem is beszélek, hogy a játékosok teljesítményét már objektív eszközökkel mérni lehet, régen szemünkkel kellett észrevenni, ha valaki nem volt megfelelő állapotban, manapság olyan analizáló rendszerek vannak, hogy öröm nézni. Ilyen szempontból sokat változott a labdarúgás.

– A futballisták mentalitása, labdarúgáshoz fűződő viszonya is változott?

– Nehéz összehasonlítani. Régen szinte semmi nem volt, most meg minden van. A játékosaink kapnak reggelit, ebédet, néhány évtizede erről szó sem lehetett. Felgyorsult a világ, más iránt érdeklődnek a mai labdarúgók, de ez nem rossz. Engem nem zavar, ha a világ változik, csak az a fontos, hogy a pályán jók legyünk. Nem tudok rosszat mondani a mai játékosokra.

– A kollégái számára nem volt nehéz megszokni, hogy a nyáron az érkezésével egy új klubmodellben kell dolgozniuk?

– A korábbi évek munkáját nem ismertem. Számomra a legfontosabb az volt, hogy a vezetőedzővel harmonikusan tudjak együtt dolgozni. A véleményemet mindig intelligensen, tisztességesen mondom el, és így teszek a jövőben is. Mielőtt kineveztem Joan Carrillót edzőnek, sokat beszélgettünk, és sok pontban ugyanazt valljuk a futballról.

– Ha csak egyszerű szurkoló lenne, és nem dolgozna napi szinten a Vidiért, akkor is hátradőlve tapsolt volna az őszi szereplést látva?

– Így is tetszett a csapat játéka. Természetesen nekem az is a dolgom, hogy észrevegyem a hibákat. A feladtunk, hogy kitoljuk minél hosszabbra azt az időszakot, amikor fut a szekér. Nem véletlenül alakítottam ki új prémiumrendszert, amellyel semmi másra nem ösztönöztem a játékosokat, csak arra, hogy nyerjenek. Ha folyamatosan nyerünk, akkor senki nem akar a kispadra kerülni, nem szed össze felesleges sárga lapokat, nem állíttatja ki magát. Minden az eredmény köré kell csoportosítani, ez egy komplex rendszer. Ha a csapat egymás után kikap kétszer, háromszor, rögtön megjelennek a sérülések, jönnek a sárga lapok, aki ezt nem így látja, téved. Sikerült egy tízes győzelmi szériát produkálni, ez nagyon nagy dolog. Edzőként annak idején ezzel a rendszerrel tizenhét meccses veretlenségi sorozatot produkáltam. persze akkor más volt a célkitűzés, kikapni nem lehetett. Úgy gondoltam, egy ilyen rendszer kell az eredményességhez.

– Tudom, a klubvezetők nem szeretik ezt a kérdést, de van kedvenc játékosa a keretben?

– Nincs, és nem is volt. Azt elmondhatom, hogy Juhász Roland a legprofibb futballistánk. Nikolics rendkívül hatékonyan játszott, kettejüknek kiváló ősze volt. Ők sem kedvencek, minden labdarúgót elismerek és becsülök a csapatból.

– Beszélt már hosszú távú tervekről, európai csoportkörről. Ön szerint mi kell ahhoz, hogy a Vidi ismét eljusson ilyen magas szintre?

– Van egy célkitűzésem, amelyet még csak magammal beszéltem meg. Örülnék, ha a megújult stadionunkban már olyan csapat futballozna, amely európai csoportkörben szerepel. Ez nem is olyan hosszú távú terv. Ne feledjük, az sem olyan egyszerű, hogy a magyar bajnokságot megnyerjük évről évre. Mindig egy évet kell megcsinálni. Sikert elérni könnyű, de megtartani már nehezebb. Ha magasat akarunk ugrani, lehet, hogy 150 centiméterig szépen haladunk, de utána már csak centikkel tudunk feljebb menni. Ha tudunk fejlődni, akkor minden rendben, ha nem, akkor külső segítséget kell hozni. Nem vagyok kishitű, ha az lennék, nem vállaltam volna el ezt a feladatot. Minden építkezéshez idő kell.

– Nagyon csalódott lenne, ha nem sikerülne megszerezni a bajnoki címet ebben a szezonban?

– Biztosan nem lennék boldog. A nyáron azt tűztük ki célul, hogy érjünk el európai kupaszerelésre feljogosító helyet. Van nyolc pont előnyünk, ezzel jól kellene sáfárkodni. Igen, csalódott lennék, ha nem mi nyernénk.

A csapat máris szerethető

Sóstó felett újra felragyog az ég...

Szeretjük, ha az idézetnek valóságtartalma is van, mosolyogva nyugtázzuk, hogy a 2014–2015-ös szezon első 17 fordulója után, a téli szünet alatt a Videoton hátát figyeli a mezőny, ráadásul tisztes távolból. Nyolc pont a fehérváriak előnye, tizenhárom játéknappal a zárás előtt ez felettébb kedvező pozíció. Pedig Burcsa Győző klubigazgató nem túlzott, amikor azt mondta, a nyáron mínuszról kellett indulni. A vezető az új trénerrel, Joan Carrillóval együtt egy leamortizált, fásult, hite-hagyott társaságot vett át, amely úgy tűnt, nem biztos, hogy meg tud újulni.

Nem jöttek sztárok, talán a büdzsé is feszesebb lett, mint a korábbi években.

Azonban két különböző habitusú ember, az emeletről irányító Burcsa Győző, valamint az öltöző és a pálya főnöke, Joan Carrillo együttesen el tudta érni, hogy a piros-kékek szinte minden rekordot megdöntsenek, tizes győzelem szériával startoljanak, és jelenleg sajttal a szájukban üldögélnek a többiek felett, jó magasban.

Persze dalolnak a többiek lent, várják, hogy odahulljon elébük a sajtdarab, de reméljük, a Vidi jó erősen tartja a szájában a tejterméket.

Nem szabad azt állítani, hogy ezt a bajnokságot már csak a Vidi bukhatja el, felesleges lenne ilyen terhet a játékosokra tenni. A szisztematikus építkezés, a „mindig a következő feladat a legfontosabb” elv követése eddig bevált, nem szerencsés arra gondolni már most, hogy hol ünnepli a csapat a klub történetének második aranyérmét.

Ne feledjük: a Videoton tavasszal kilenc alkalommal megy idegenbe! Ráadásul az összes rangadót a rivális otthonában vívja meg. Persze nem féltjük a srácokat, hiszen az őszi produkció alapján valóban kiemelkednek a mezőnyből, azonban az ördög nem alszik, lankadni, kiengedni nem lehet.

Ahogy Burcsát és Carrillót ismerjük, nem is fordulhat elő ilyen a Vidivel. Ha minden igaz, a keret tovább erősödik, a versenyfutásban ezen a téren sem marad le a csapat. A tulajdonos pedig visszaigazolást kaphat, megéri pénzt, energiát fordítani erre a klubra, mert rengeteg embernek okoz örömet ebben a városban.

A labdarúgók most pihennek, meg is érdemlik. Januártól újra indul a verkli.

Mi pedig már várjuk újra a térmeccseket, a sikereket.

Ennek a Vidinek már van arca, van hitele, ezt a brigádot már ismét lehet szeretni. Böjtöltünk az előző idényben, most ismét lehet lakomázni. Hajrá!