Testvércsaták részesei voltak

Kisteleki Péter napjainkban a VADEX vezérigazgatója, egy évvel, egy hónappal és egy nappal fiatalabb öccse,  Kisteleki András gyermekorvos, a siófoki kórház főorvosa. Vezető típusú emberek, csapatban dolgoznak, s a civil életben elért sikereiket mindketten a kosárlabdából merített tapasztalatok segítségével érték el. Pedig a labdarúgással kezdődött minden.

- Édesapánk az 1920-as évek végén, Székesfehérváron meghatározó futballista volt, az ő nyomdokai után kezdtük el rúgni a labdát, mégpedig a házunk előtti grundon - kezdte a visszaemlékezést Kisteleki Péter.   

- Serdülőként együtt játszottunk Kű Lajossal, Kovács Józsival, Tiber Lacival, megyei serdülőválogatottak voltunk, én kapus, a bátyám pedig középhátvéd volt - tette hozzá az öccs, Kisteleki András.   

- A téli időszakokban elmentünk kosárlabdázni - vette át a szót Péter.  

- Barátainkkal együtt mentünk az Építők serdülő edzésére, és ott azzal fogadtak, hogy semmi értelme elkezdeni a kosárlabdát, ha tavasszal megérezzük a fűszagot és visszamegyünk focizni. Akkor 14-15 évesek voltunk és a VT Vasast választottuk.

A kiváló gyerekorvos Kisteleki András (balra),  és a nagyszerű erdőmérnök Péter, no meg a labda (Fotó: Koppán Viktor) 


András egy évvel tovább maradt a futballpályán, majd bekerült a Gépipari Technikumba, ahol a legendás Demeter Vilmos volt a testnevelő tanár, aki már akkor megmondta, hogy a Kisteleki-fiúkból kosárlabdázót kell faragni.  

Gyorsan léptünk előre a szamárlétrán. Közösen lettünk ötödikek az Országos Ifjúsági Bajnokságban Demeter Vili bácsival. Érdekes, hogy abban a kosárcsapatban az irányítók futballisták voltak: Kovács József és Szabó Károly Én 16 évesen, 1964-ben felkerültem az NB II-t megnyert, de az osztályozón elbukott VT Vasas csapatába, s onnan már nem volt választás - így Péter.

- Az iskola is meghatározó volt az életemben. A természet szeretete, és a barátaink, az építős  Balsay-fivérek meggyőztek, hogy Sopronba menjek továbbtanulni.   -

Én is az iskola miatt hagytam el a várost  - vágta rá a doktor úr.  

- Az orvosi pálya felé kacsintgattam, és azért mentem Szegedre, mert ott volt egyetemi kosárlabda. Szerettem a sportágat, a tanulással is össze tudtam egyeztetni, így hat évig voltam a SZEAC játékosa.  Nekem nem kellett katonának mennem, így a bátyámmal ellentétben én játszhattam az ifjúsági válogatottban is, klubszinten pedig hol NB I-ben, hol az NB II-ben szerepeltem.    

- Nagyokat küzdöttünk egymás ellen, egy-egy Szeged_Sopron összecsapáson   mosolyog a Soproni MAFC-ot   öt éven át erősítő Péter. - Általában azonos pozícióban játszottunk, volt olyan, hogy egymást fogtuk, de nem vesztünk össze.  Kisteleki Péter örülhetett nagyobb sikereknek, Sopronban Magyar Kupát nyert, bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett,  nemzetközi porondon játszhatott egy olyan csapatban, melyben több meghatározó játékos fehérvári származású volt. Székesfehérvár tehát mindig biztos pont volt a testvérek életében, nem csoda, hogy mindketten visszatértek.   

- 1972-ben visszavárt az akkor már NB I-es Videoton, ugyanakkor a barátaim, Balsay Tóni, Balsay Pisti, Laki Sanyi Sopronból az Építőkhöz  igazoltak, így nekem is egy utam lehetett. Akkor a Videoton már félprofi csapat volt, ott állást kínáltak, de erdőmérnök lévén amatőrként az Építőket választottam. (Péter).   

- Amikor Szegedről hazatértem, nem volt kérdéses, hogy az Építőkben folytatom, hiszen nagy vonzerő volt számomra, hogy a testvéremmel, újra együtt játszhassak. Aztán 1981-ig együtt is kosárlabdázhattunk.   (András).  

- A nagy események az Építők_Videoton rangadók voltak, az erőviszonyokból adódóan a Videotonnak termett több babér, de azért nekünk is jutott siker - csillan fel a szeme Péternek.  

- Nagyon szerettük a kosárlabdát, a játékot, a társaságot. Nyugodtan mondhatom, hogy az Építők csapata például egy baráti társaság volt, de a soproni  is sokat jelentett nekem.    

-  Még mindig tartanak ezek a barátságok, hiszen az akkori Építők játékosaival még most is lejárunk kosarazni minden héten. A 73 éves Szabó Mátyás a legidősebb, a legfiatalabb társunk pedig 57 éves. A játék önmagában szép, ráadásul remek kikapcsolódás.  Mindezek mellé jött a rengeteg jó barát - csatlakozott Péterhez  András.