Siti Beáta Karl Erik Böhnről, aki máris hiányzik

A Norvégiában kemoterápiával kezelt, leukémiás Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a kórházból  adott nyilatkozatában nyugodt, kiegyensúlyozott, bizakodó ember benyomását kelti az érte aggódókban. Így a többi között Siti Beátában, aki a válogatottnál a kapitány jobbkeze. Az egykori dunaújvárosi és fehérvári klasszis játékossal  a kapitányról beszélgettünk.

Karl Erik Böhn (jobbra) 2011. szeptemberi kinevezése óta a válogatottnál  Siti Beáta pályaedző a jobbkeze

- Ön is ilyen nyugodtak, bizakodónak, és kiegyensúlyozottnak ismerte meg őt?

- Eriket rövid ideje, 2011. szeptembere óta ismerem, amióta együtt dolgozunk a válogatottnál, s valóban ezek a jellemzői a személyiségének. Hihetetlen empátiával, komoly lelki nyugalommal rendelkezik. Ha gond van, soha semmire nem mond nemet, nagyon jó a problémamegoldó képessége. Erik olyan komoly munkabírású, határozott, karakteres ember, aki mindenre teljesen nyitott. Nincs olyan kérés, amit elutasítana. Bár csak most lesz 48 éves, de az én szememben nagyon bölcs ember, nyitottsága miatt is jó barátomnak vallhatom. A válogatottnál ő a főnök,  mindenkit meghallgat a stábból, a játékosokból. Abszolút együttműködő, nem félti a munkahelyét. A különböző feladatokat mindig az arra illetékes, megfelelő szakemberre bízza. Nagy gondolkodó, aki erős belső tartással rendelkezik - felelte Siti Bea.

- Ön mikor tudta meg a komoly betegség tényét?

- Még aznap, múlt szombaton, amikor kiderült a leukémia. A válogatott szintén norvég mindenese, Tord, aki Erik legjobb barátja is egyben, felhívott telefonon, hogy elmondja a szigorú tényt. A sokkhatás után kellett egy kis idő, amíg volt bátorságom, és a kezembe vettem a telefont, hogy felhívjam az akkor már Norvégiában tartózkodó Eriket, hogy beszélgessünk.

- Erik most fél évig nem lehet a válogatottnál, hiányzik?

- Nagyon, s ez nem vitás, de az egészségnél nincs fontosabb tényező, ebből a szempontból a munkakapcsolat most másodlagos. Az első sokk után én is pozitív vagyok, hiszen tudom, tudjuk, hogy Erik elfogadja a betegség tényét, de élni akar nagyon, és ismét közöttünk, a magyarok, a válogatott között lenni, ám a haláltól sem fél. Mennyire hiányzik? Nem tudom elképzelni, de sajnos az a szomorú tény, hogy a válogatott márciusban még nélküle készül. Ám abban biztos vagyok, hogy dolgozunk mi még személyesen együtt, s addig is az általa adott instrukciók alapján melózunk. És a lányokkal együtt nagyon reméljük, hogy május végén, amikor a norvégiai edzőtáborba kiutazunk, Erik ismét közöttünk lesz. Lehet, hogy akkor még nem lesz száz százalékos állapotban, de nagyon remélem, hogy akkor már a köreinkben üdvözöljük.

- A magyar szurkolók nagyon megszerették a kapitányt, levelek ezreiben kívánnak jobbulást, felépülést. Erik hogy viszonyul hozzánk?

- Érdekes dolog ez, mert nagyon megszeretett minket, magyarokat, az itteni embereket, az ételeinket, ugyanakkor azt mondta egyszer: sokkal büszkébbnek kellene lennünk, például arra a hihetetlen munkabírásunkra, amit itt tapasztalt nálunk. Szerinte a norvégok hasonló szituációkban sokkal hamarább feladnák, kiborulnának, pampognának, amíg mi, magyarok hihetetlenül jól kezeljük a nehézségeket, s nem adjuk fel könnyen.