Sport

2012.10.06. 17:46

A Videoton futballistái tökéletes produkciót nyújtottak a Sporting ellen

Az Európa Liga-mérkőzések után egyenként is értékeljük a Videoton labdarúgóit. A Sporting elleni 3-0-ás diadal után sem teszünk kivételt.

Bobory Balázs

Ott kell kezdenünk, hogy elsősorban a csapat egészét, a fegyelmezettséget és a szervezettséget kell méltatnunk a csütörtöki produkció okán. No meg a szakmai stábot: Paulo Sousa ismtét bizonyította, hogy az általa megálmodott stílust a nemzetközi mezőnyben kiválóan tudja kamatoztatni, az ellenfél játékát nagyszerűen térképezi fel, minden apró taktikai elemet pontosan begyakoroltat játékosaival, akik például a Sporting ellen is, képesek tökéletesen megvalósítani az előzetese elképzeléseket. De nézzük, egyenként milyen teljesítményt nyújtottak a Vidi játékosai.

Mladen Bozsovics: A montenegrói válogatott kapus bizonyította remek képességeit, adottságait, játékával azonban még mindig akad egy apró gondunk, mégpedig a kijövetelek. Bozsovics csak ebben a játékelemben bizonytalan, egyébként gyors, labdabiztos és sokat javult a lábbal való játéka. Biztos pont a gólvonalon.

Brachi: Játékáról akkor mondunk el a legtöbbet, ha megjegyezzük: nem emlékszünk olyan momentumra, amikor megverték volna a szélen, vagy a Sporting ott alakított volna ki helyzetet. Rengeteg párharcot és fejpárbajt megnyert, hosszú idő óta ez volt a legjobb teljesítménye.

Marco Caneira: A legbiztosabb pont a védelemben. Extra motívációval játszott, sallangmentesen tette "hidegre" az ellenfél támadóit, az ellenfél holland belső védőjénél biztosan jobb futballista. A Videoton egyik legértékesebb játékosa, ez nyilvánvaló.

Vinícius: Gyors volt, erőszakos és rendkívűl erős. Nem hibázott a 90 perc során és szerencsére ezúttal is bizonyította, hogy az ellenfél kapuja előtt is feltalája magát, megérezte a gólszagot és lecsapott.

Stopira: Az utóbbi hetekben talán ő is hullámvölgyben volt, most azonban megette a Barcelona neveltjét. Jeffrént. Megjátszotta a labdákat, gyakran látványosan szerelt, nagy pech, hogy a meccs végén megsérült és hosszú időre kidőlt.

Tóth Balázs: A szürke iparos most is mmegtette a kötelességét. Szó nélkül végezte el a piszkos melót, labdáit megjátszotta, az ellenfelet többször megakasztotta. Nem tudunk mást mondani rá: hasznos...

Nikola Mitrovics: Szerencsére ő is sokkal jobban futballozott, mint a korábbi meccseken, megpróbálta összeszedni és elosztani a labdákat. Amikor pedig az ellenfélnél volt a zsuga, kulizott, futott, lezárta a rá bízott területet.

Walter Lee: Az apró spanyol egyik legjobb, ha nem a legjobb fehérvári mérkőzését produkálta. Remekül cselezett, Pranjicot többször megkeverte, a második gól előtt pedig kiválóan szolgálta ki Oliveirát. Lecserélésekor megérdemelte a vastapsot.

Sándor György: Összekötö kapocs volt a középpályássor és Nikolics között. Okosan tartotta néha a labdát, kivette a részét a támadásépítésből. Játéka nem volt látványos, de rendkívűl nagy munkát végzett.

Filipe Oliveira: Ő is sokat javult az elmúlt hetekhez képest, teljesen bejátszotta a bal oldalt, levédekezte a Sporting jobbhátvédjét. Fernandest, aki igen aktív volt. Gólja mestermunka volt, védhetetlen fejes.

Nikolics Nemanja: Óriási mezőnymunkára volt ítélve, a védekezés első vonalát jelentette, a megszerzett labdákkal pedig őt keresték. Sok labdát megtartott, megjátszott, amikor pedig Boulahrouz hibázott, ott volt ahol kell, a befejezés pedig klasszisra jellemző...

A cserék közül Gyurcsó Ádám remekül szállt be, száguldott, gyors volt, ha egy picit pontosabb, gólpasszos lehetett volna. Torghelle Sándor űzte-hajtotta az ellenfelet, ahogy szokott, tört-zúzott az ellenfél védősorában. Renato Netó pedig néhány pillanat erejéig futballozhatott nevelőegyesülete ellen.

A Vidi vasárnap, 16.30-tól a Ferencvárost fogadja, újabb nagy meccs lesz a Sóstói Stadionban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!