Anya, lánya, iskola és sport

- Már korábban hallottam róla, hogy szóba került a nevem a felnőttválogatottnál. Akkor örültem ennek, amikor pedig a szövetségi kapitány személyesen közölte velem, jól meglepődtem - mondta.

- Nem ijedt meg, hogy fiatalként felnőtt lett?

- Egy kicsit. Ha eljutok a felnőttválogatott meccséig, nem lesz mese, nekem kell irányítanom a rutinosabb, idősebb, régóta válogatottakat. Meglesz ennek is a nehézsége, felelőssége.

- A Vasas ellen nyomta a bizonyítási vágy? Hiszen az ellenfél edzője a szövetségi kapitány volt...

- Nem éreztem nyomást e mérkőzéseken. A játékostársak, az edzőm is elégedetten beszélt a teljesítményemről.

- Azért a szeméből ki lehetett néha olvasni némi határozatlanságot is...

- Valóban, sokszor nem könnyű, még nem tudom felvenni a pókerarcot, az érzelmeimet nem tagadhatom. Majd a kor segít ezen is.

- Tanulás vagy játék?

- Mostani eszemmel, de leginkább a szívemmel a játék mellett döntenék.

- Felcserélné későbbi tudós mivoltának lehetőségét a játékos ismertségével?

- Nem az ismertség a fontos a számomra, hanem a játék. Imádok röplabdázni, és ez meghatározza a létemet.

- Mi lesz, ha nagy lesz?

- A kérdésre a válaszom: játékos...

Az édesanya, Fésüs Irén, aki amúgy az év edzője lett, aggódik a válogatottá lett kislánya miatt.

- Nagyon megtisztelő volt a felkérés, ami jól felbolygatta amúgy sem egyszerű életünket. Nem könynyű összehangolni az iskolát, a különórákat, a nyelvvizsgát, az edzéseket. Egyeztettünk a sulival, miként tudjuk megoldani a problémát a válogatott edzőtábor ideje alatt. Féltettem a gyereket, olyan sokat hiányzik majd a válogatottbeli gyakorlás miatt, hogy azt nem lehet pótolni. Minden edzőnek, anyának az a legfőbb vágya, hogy sportoló gyerekét válasszák a legjobbak közé, ölthesse magára a magyar válogatott címeres mezét. Anyaként féltem, mert a felnőttek között bánthatják, hiszen egészen más helyzet ez, mint amikor korosztályos társai között ő is oszthatja az észt. Tudom: sokat tanul, eddig sikerült összeegyeztetnie a sportot, a tanulást, a magánéletét, bár utóbbiból jut neki a legkevesebb. De azt mondom: el kell engedni a gyereket, menjen csak, próbálja ki magát a felnőttválogatottban.

Mit mond az év edzőjeként arról, ha az ő fiatalkorában lett volna ilyen mindent akaró edzője, és nincs az akkori sport fővároscentrikussága, mivé vihették volna?

- Nem szeretem a díjakat, meg is ijedtem tőle, hogy jaj, hogyan tudok majd megfelelni? És tessék: több meccset nyertünk fiatal csapatommal, mint egy éve, de nem jutottunk be a négy közé. De ilyen az élet, a sport. A helyezést tekintve nem, de a minőségben előreléptünk. Jó edzőnek tartom magam a kiállhatatlan természetem ellenére. Ha kell, a világot forgatom ki a sarkából. Ami a múltat illeti: jó csapatunk volt nagy egyéniségekkel, az edző is jól tette a dolgát. Hogy mi lett volna ha..., az már csupán feltételes mód, a jelen az érdekes.

És persze a jövő is...

Zsuzsa válogatott akar lenni. Ez természetes, mutassanak olyan 17 évest, akinek már van korosztályos múltja, máris meghívják a nagyok közé, és ne álmodozna? Sikerekről, hírnévről. Zsuzsa okos kislány, jó tanuló. Biztos, hogy tanult okos sportoló lehet belőle. Válogatott az élet minden területén...

- Nem ijedt meg, hogy fiatalként felnőtt lett?

- Egy kicsit. Ha eljutok a felnőttválogatott meccséig, nem lesz mese, nekem kell irányítanom a rutinosabb, idősebb, régóta válogatottakat. Meglesz ennek is a nehézsége, felelőssége.

- A Vasas ellen nyomta a bizonyítási vágy? Hiszen az ellenfél edzője a szövetségi kapitány volt...

- Nem éreztem nyomást e mérkőzéseken. A játékostársak, az edzőm is elégedetten beszélt a teljesítményemről.

- Azért a szeméből ki lehetett néha olvasni némi határozatlanságot is...

- Valóban, sokszor nem könnyű, még nem tudom felvenni a pókerarcot, az érzelmeimet nem tagadhatom. Majd a kor segít ezen is.

- Tanulás vagy játék?

- Mostani eszemmel, de leginkább a szívemmel a játék mellett döntenék.

- Felcserélné későbbi tudós mivoltának lehetőségét a játékos ismertségével?

- Nem az ismertség a fontos a számomra, hanem a játék. Imádok röplabdázni, és ez meghatározza a létemet.

- Mi lesz, ha nagy lesz?

- A kérdésre a válaszom: játékos...

Az édesanya, Fésüs Irén, aki amúgy az év edzője lett, aggódik a válogatottá lett kislánya miatt.

- Nagyon megtisztelő volt a felkérés, ami jól felbolygatta amúgy sem egyszerű életünket. Nem könynyű összehangolni az iskolát, a különórákat, a nyelvvizsgát, az edzéseket. Egyeztettünk a sulival, miként tudjuk megoldani a problémát a válogatott edzőtábor ideje alatt. Féltettem a gyereket, olyan sokat hiányzik majd a válogatottbeli gyakorlás miatt, hogy azt nem lehet pótolni. Minden edzőnek, anyának az a legfőbb vágya, hogy sportoló gyerekét válasszák a legjobbak közé, ölthesse magára a magyar válogatott címeres mezét. Anyaként féltem, mert a felnőttek között bánthatják, hiszen egészen más helyzet ez, mint amikor korosztályos társai között ő is oszthatja az észt. Tudom: sokat tanul, eddig sikerült összeegyeztetnie a sportot, a tanulást, a magánéletét, bár utóbbiból jut neki a legkevesebb. De azt mondom: el kell engedni a gyereket, menjen csak, próbálja ki magát a felnőttválogatottban.

Mit mond az év edzőjeként arról, ha az ő fiatalkorában lett volna ilyen mindent akaró edzője, és nincs az akkori sport fővároscentrikussága, mivé vihették volna?

- Nem szeretem a díjakat, meg is ijedtem tőle, hogy jaj, hogyan tudok majd megfelelni? És tessék: több meccset nyertünk fiatal csapatommal, mint egy éve, de nem jutottunk be a négy közé. De ilyen az élet, a sport. A helyezést tekintve nem, de a minőségben előreléptünk. Jó edzőnek tartom magam a kiállhatatlan természetem ellenére. Ha kell, a világot forgatom ki a sarkából. Ami a múltat illeti: jó csapatunk volt nagy egyéniségekkel, az edző is jól tette a dolgát. Hogy mi lett volna ha..., az már csupán feltételes mód, a jelen az érdekes.

És persze a jövő is...

Zsuzsa válogatott akar lenni. Ez természetes, mutassanak olyan 17 évest, akinek már van korosztályos múltja, máris meghívják a nagyok közé, és ne álmodozna? Sikerekről, hírnévről. Zsuzsa okos kislány, jó tanuló. Biztos, hogy tanult okos sportoló lehet belőle. Válogatott az élet minden területén...

- Egy kicsit. Ha eljutok a felnőttválogatott meccséig, nem lesz mese, nekem kell irányítanom a rutinosabb, idősebb, régóta válogatottakat. Meglesz ennek is a nehézsége, felelőssége.

- A Vasas ellen nyomta a bizonyítási vágy? Hiszen az ellenfél edzője a szövetségi kapitány volt...

- Nem éreztem nyomást e mérkőzéseken. A játékostársak, az edzőm is elégedetten beszélt a teljesítményemről.

- Azért a szeméből ki lehetett néha olvasni némi határozatlanságot is...

- Valóban, sokszor nem könnyű, még nem tudom felvenni a pókerarcot, az érzelmeimet nem tagadhatom. Majd a kor segít ezen is.

- Tanulás vagy játék?

- Mostani eszemmel, de leginkább a szívemmel a játék mellett döntenék.

- Felcserélné későbbi tudós mivoltának lehetőségét a játékos ismertségével?

- Nem az ismertség a fontos a számomra, hanem a játék. Imádok röplabdázni, és ez meghatározza a létemet.

- Mi lesz, ha nagy lesz?

- A kérdésre a válaszom: játékos...

Az édesanya, Fésüs Irén, aki amúgy az év edzője lett, aggódik a válogatottá lett kislánya miatt.

- Nagyon megtisztelő volt a felkérés, ami jól felbolygatta amúgy sem egyszerű életünket. Nem könynyű összehangolni az iskolát, a különórákat, a nyelvvizsgát, az edzéseket. Egyeztettünk a sulival, miként tudjuk megoldani a problémát a válogatott edzőtábor ideje alatt. Féltettem a gyereket, olyan sokat hiányzik majd a válogatottbeli gyakorlás miatt, hogy azt nem lehet pótolni. Minden edzőnek, anyának az a legfőbb vágya, hogy sportoló gyerekét válasszák a legjobbak közé, ölthesse magára a magyar válogatott címeres mezét. Anyaként féltem, mert a felnőttek között bánthatják, hiszen egészen más helyzet ez, mint amikor korosztályos társai között ő is oszthatja az észt. Tudom: sokat tanul, eddig sikerült összeegyeztetnie a sportot, a tanulást, a magánéletét, bár utóbbiból jut neki a legkevesebb. De azt mondom: el kell engedni a gyereket, menjen csak, próbálja ki magát a felnőttválogatottban.

Mit mond az év edzőjeként arról, ha az ő fiatalkorában lett volna ilyen mindent akaró edzője, és nincs az akkori sport fővároscentrikussága, mivé vihették volna?

- Nem szeretem a díjakat, meg is ijedtem tőle, hogy jaj, hogyan tudok majd megfelelni? És tessék: több meccset nyertünk fiatal csapatommal, mint egy éve, de nem jutottunk be a négy közé. De ilyen az élet, a sport. A helyezést tekintve nem, de a minőségben előreléptünk. Jó edzőnek tartom magam a kiállhatatlan természetem ellenére. Ha kell, a világot forgatom ki a sarkából. Ami a múltat illeti: jó csapatunk volt nagy egyéniségekkel, az edző is jól tette a dolgát. Hogy mi lett volna ha..., az már csupán feltételes mód, a jelen az érdekes.

És persze a jövő is...

Zsuzsa válogatott akar lenni. Ez természetes, mutassanak olyan 17 évest, akinek már van korosztályos múltja, máris meghívják a nagyok közé, és ne álmodozna? Sikerekről, hírnévről. Zsuzsa okos kislány, jó tanuló. Biztos, hogy tanult okos sportoló lehet belőle. Válogatott az élet minden területén...

- Egy kicsit. Ha eljutok a felnőttválogatott meccséig, nem lesz mese, nekem kell irányítanom a rutinosabb, idősebb, régóta válogatottakat. Meglesz ennek is a nehézsége, felelőssége.

- A Vasas ellen nyomta a bizonyítási vágy? Hiszen az ellenfél edzője a szövetségi kapitány volt...

- Nem éreztem nyomást e mérkőzéseken. A játékostársak, az edzőm is elégedetten beszélt a teljesítményemről.

- Azért a szeméből ki lehetett néha olvasni némi határozatlanságot is...

- Valóban, sokszor nem könnyű, még nem tudom felvenni a pókerarcot, az érzelmeimet nem tagadhatom. Majd a kor segít ezen is.

- Tanulás vagy játék?

- Mostani eszemmel, de leginkább a szívemmel a játék mellett döntenék.

- Felcserélné későbbi tudós mivoltának lehetőségét a játékos ismertségével?

- Nem az ismertség a fontos a számomra, hanem a játék. Imádok röplabdázni, és ez meghatározza a létemet.

- Mi lesz, ha nagy lesz?

- A kérdésre a válaszom: játékos...

Az édesanya, Fésüs Irén, aki amúgy az év edzője lett, aggódik a válogatottá lett kislánya miatt.

- Nagyon megtisztelő volt a felkérés, ami jól felbolygatta amúgy sem egyszerű életünket. Nem könynyű összehangolni az iskolát, a különórákat, a nyelvvizsgát, az edzéseket. Egyeztettünk a sulival, miként tudjuk megoldani a problémát a válogatott edzőtábor ideje alatt. Féltettem a gyereket, olyan sokat hiányzik majd a válogatottbeli gyakorlás miatt, hogy azt nem lehet pótolni. Minden edzőnek, anyának az a legfőbb vágya, hogy sportoló gyerekét válasszák a legjobbak közé, ölthesse magára a magyar válogatott címeres mezét. Anyaként féltem, mert a felnőttek között bánthatják, hiszen egészen más helyzet ez, mint amikor korosztályos társai között ő is oszthatja az észt. Tudom: sokat tanul, eddig sikerült összeegyeztetnie a sportot, a tanulást, a magánéletét, bár utóbbiból jut neki a legkevesebb. De azt mondom: el kell engedni a gyereket, menjen csak, próbálja ki magát a felnőttválogatottban.

Mit mond az év edzőjeként arról, ha az ő fiatalkorában lett volna ilyen mindent akaró edzője, és nincs az akkori sport fővároscentrikussága, mivé vihették volna?

- Nem szeretem a díjakat, meg is ijedtem tőle, hogy jaj, hogyan tudok majd megfelelni? És tessék: több meccset nyertünk fiatal csapatommal, mint egy éve, de nem jutottunk be a négy közé. De ilyen az élet, a sport. A helyezést tekintve nem, de a minőségben előreléptünk. Jó edzőnek tartom magam a kiállhatatlan természetem ellenére. Ha kell, a világot forgatom ki a sarkából. Ami a múltat illeti: jó csapatunk volt nagy egyéniségekkel, az edző is jól tette a dolgát. Hogy mi lett volna ha..., az már csupán feltételes mód, a jelen az érdekes.

És persze a jövő is...

Zsuzsa válogatott akar lenni. Ez természetes, mutassanak olyan 17 évest, akinek már van korosztályos múltja, máris meghívják a nagyok közé, és ne álmodozna? Sikerekről, hírnévről. Zsuzsa okos kislány, jó tanuló. Biztos, hogy tanult okos sportoló lehet belőle. Válogatott az élet minden területén...

- A Vasas ellen nyomta a bizonyítási vágy? Hiszen az ellenfél edzője a szövetségi kapitány volt...

- Nem éreztem nyomást e mérkőzéseken. A játékostársak, az edzőm is elégedetten beszélt a teljesítményemről.

- Azért a szeméből ki lehetett néha olvasni némi határozatlanságot is...

- Valóban, sokszor nem könnyű, még nem tudom felvenni a pókerarcot, az érzelmeimet nem tagadhatom. Majd a kor segít ezen is.

- Tanulás vagy játék?

- Mostani eszemmel, de leginkább a szívemmel a játék mellett döntenék.

- Felcserélné későbbi tudós mivoltának lehetőségét a játékos ismertségével?

- Nem az ismertség a fontos a számomra, hanem a játék. Imádok röplabdázni, és ez meghatározza a létemet.

- Mi lesz, ha nagy lesz?

- A kérdésre a válaszom: játékos...

Az édesanya, Fésüs Irén, aki amúgy az év edzője lett, aggódik a válogatottá lett kislánya miatt.

- Nagyon megtisztelő volt a felkérés, ami jól felbolygatta amúgy sem egyszerű életünket. Nem könynyű összehangolni az iskolát, a különórákat, a nyelvvizsgát, az edzéseket. Egyeztettünk a sulival, miként tudjuk megoldani a problémát a válogatott edzőtábor ideje alatt. Féltettem a gyereket, olyan sokat hiányzik majd a válogatottbeli gyakorlás miatt, hogy azt nem lehet pótolni. Minden edzőnek, anyának az a legfőbb vágya, hogy sportoló gyerekét válasszák a legjobbak közé, ölthesse magára a magyar válogatott címeres mezét. Anyaként féltem, mert a felnőttek között bánthatják, hiszen egészen más helyzet ez, mint amikor korosztályos társai között ő is oszthatja az észt. Tudom: sokat tanul, eddig sikerült összeegyeztetnie a sportot, a tanulást, a magánéletét, bár utóbbiból jut neki a legkevesebb. De azt mondom: el kell engedni a gyereket, menjen csak, próbálja ki magát a felnőttválogatottban.

Mit mond az év edzőjeként arról, ha az ő fiatalkorában lett volna ilyen mindent akaró edzője, és nincs az akkori sport fővároscentrikussága, mivé vihették volna?

- Nem szeretem a díjakat, meg is ijedtem tőle, hogy jaj, hogyan tudok majd megfelelni? És tessék: több meccset nyertünk fiatal csapatommal,