Sport

2009.10.13. 02:29

Sikerrel zárult a bokszgála

Székesfehérvár - Ritkaság, hogy a megyeszékhely bokszgálának adjon otthont, azonban szombaton végre hazai közönség előtt is bemutatkozhattak a fehérvári ökölvívók.

Bobory Balázs

Délután kettőtől az újonc, versenyzői pályafutásuk elején járó bokszolók kezdték a Melange gála programját, több mint tíz összecsapást szurkolhattak végig a nézők, és ez remek felvezetése volt az esti, három profi összecsapásnak. A közönség már ekkor belelkesedett, s mire a fő mérkőzések elkezdődtek, 500-600 bunyószerető ült a lelátókon és a ring mellett elhelyezett székeken.

A Profibox Promotion hivatásos versenyzői közül először a győri Kelemen Balázs lépett ringbe, és alaposan helybenhagyta ellenfelét, Balogh Gábort, aki a harmadik menetben már rengeteg ütést beszedett. Mégsem fogott padlót, egy találat viszont úgy felszakította a szemét, hogy a mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást, Kelemen második profi mérkőzését technikai K.O.-val nyerte.

Következett a fehérvári kedvenc, Molnár Attila, a WBF váltósúlyú nemzetközi bajnoka, akinek ellenfele hétközben lemondta a mérkőzést, így került képbe Szabó Titusz, aki azonban magasabb súlycsoportban szerepel, ezért középsúlyú összecsapást vívott a két fél. Molnár volt a kezdeményezőbb, de tudta, hogy ellenfele kemény ütésekkel fogadja, így tartotta a megfelelő biztonságot. Taktikus találkozón, négy menet után, pontozással nyert Molnár Attila.

- Nehéz mérkőzés volt, már csak a súlyban mérhető különbség miatt is. Nagyon kellett figyelni, hogy ne szaladjak bele egy komolyabb ütésbe, de végül örülök, hogy sikerült nyernem. Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyien kíváncsiak voltak ránk ezen a gálán, könnybe lábadt a szemem, hogy Székesfehérváron bokszolhatok. Remélem, lesz még ennek folytatása. Ebben az évben még egy felhozó összecsapást tervezek egy magyarországi gálán, utána jöhet a címmérkőzés - mondta Molnár a meccs után.

Nagy üdvrivalgás fogadta az est záróösszecsapásán a szintén fehérvári Turós Arnoldot, aki nemcsak versenyzőként, hanem szervezőként is sokat tett, hogy megrendezésre kerüljön ez a gála. A Porfibox Promotion versenyzője eddig hat összecsapásából hatot megnyert, most pedig a szikár felépítésű Orsós Lajossal nézett farkasszemet.

Igazán tűzbe hozta a közönséget a mérkőzés, hiszen őszinte, nyíltsisakos bunyó alakult ki a ringben, kemény pofonokat adott és kapott mindkét fél. Turós egyértelműen többet talált, egy ízben megrendítette ellenfelét, aki azonban talpon maradt és becsülettel küzdött tovább. A látványos meccsen végül a fehérvári öklöző egyhangú pontozással nyert négymenetes csatában és megőrizte veretlenségét. Turós egyébként kisebb sérülést szenvedett a második menetben, bal keze miatt egy ideig pihennie kell.

Érdekesség, hogy a gálát a ring mellől tekintette meg Szántó Imre ex-szövetségi kapitány, illetve Gedó György, 1972 olimpiai bajnoka.

- Minden olyan helyre szívesen ellátogatok, ahol bunyót láthatok, és találkozhatok az egykori haverokkal, versenyzőtársakkal, tanítványokkal. Most Molnár Attilát jöttem megnézni, akinek egy edzését is láttam. A fehérvári fiúból jó bunyós lehet, még változtatnia kell a stílusán, de jó úton halad. Láttam remek amatőr mérkőzéseket, remélem, hogy minél több ilyen rendezvényre kerül sor az országban - így Gedó György, aki olimpiai aranya mellett két Eb-elsőséget is szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!