Rendőrségi

2009.02.05. 03:29

Hova tűntek az ikrek? Eltűnt lányokat keresnek

<b>Baracs, Dunaújváros</b> - Egy ikerpárt keres a rendőrség. A lányok már nem először mentek el és tartózkodnak ismeretlen helyen.

Ármás János

A dunaújvárosi rendőrkapitányság keresi a Baracsról eltűnt tizenhét éves Szandrát és Szabinát. Az ikerlányok január 27-én mentek el utoljára otthonról. Másnap a baracsi gyámhivatalban telefonon bejelentették, hogy ahol vannak, ott jól érzik magukat, s nem kívánják megmondani a tartózkodási helyüket. A rendőrség elrendelte az ikrek körözését. A lányok 165 centi magasak, nyelv- és orr-piercinget viselnek. Barna hajuk vállig ér, barna csizma és farmer, illetve fekete nadrág és fekete mellény volt rajtuk, amikor otthonról elmentek. Az édesanya elmondása szerint gyakran fekete színnel festik ki magukat. A lányok feltehetően Dunaújvárosban, vagy a város közvetlen környékén tartózkodnak.

Az újvárosi zsaruk tegnap délelőtt fogtak el egy 41 éves férfit a Venyimi út és a Zrínyi utca kereszteződésében. Az igazoltatás során derült ki, hogy a megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot adott ki vele szemben, mert a lopás miatt kiszabott közmunkát helyettesítő 35 nap fogházbüntetés letöltésére nem vonult be. Most kénytelen volt: a rendőrök Pálhalmára szállították.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!