2017. 11. 27. 06:30 |

Úgy kezdődött az egész, hogy a kilencvenes évek közepén a miniszter kitalálta, nem tudnia kell a gyereknek, hanem keresni tudni. Arra készítse fel az iskola, hogy képes legyen megtalálni a helyes választ egy-egy kérdésre, problémára. Lexikonban, könyvtárban, az interneten. És azóta erre épül a magyar oktatási rendszer.

A diákok előbb csak a szorzótáblát nem tanulták meg (minek, ott a számológép), aztán az igekötők bebiflázását hagyták el, manapság pedig ott tartunk, hogy az egyetemről kikerülők között ritka, aki ismeri a helyesírás szabályait. Ez 30 éve elképzelhetetlen volt – az érettségizettek között is, hát még diplomával!

A végső csapást akkor mérték a magyar iskolára, amikor elvették a fegyelmezés lehetőségét azoktól, akikre a gyerekek nevelését bízzuk. Mert mindenki szabadnak született és szép szóval is mindent el lehet érni. Pedig van, amikor nem lehet – de a tanár ilyenkor sem fegyelmezhet, mert ezzel az állását kockáztatná.

Az elit számára fenntartott – fizetős – iskolákban nem ez a helyzet. Ott nincs pardon. A poroszos módszer dívik ma is, kőkemény a követelményrendszer, aki pedig nem fogad szót, megnézheti magát. Mégis ezekből az iskolákból kerülnek a legjobb állásokba a végzősök

– az elit így és itt termeli újra önmagát.

Nem lehet, hogy azoknak volt igazuk, akik már az elején megmondták, az oktatás liberalizálásának valódi célja eleve a nemzetek elbutítása volt?

Hozzászólások