Bakancsos történelemórák lesznek Kőhányáson

– Ezen a hétvégén jellemzően családoknak, nyugdíjasoknak kigondolt távon, összesen mindössze kilenc kilométeren és könnyű terepen történik meg első megemlékező túránk, amely délben a Kőhányásról indul, de már 11-től várjuk a jelentkezőket a turistaházhoz, ott lesz a gyülekező – mondja Hajnáczki Sándor. – A kőhányási temetőnél Szebenyi István beszél majd a vértesi huszárok harcáról, ő az, aki könyvet írt arról, ami akkor ezeken a helyszíneken történt. A rövid előadást követően megnézünk majd egy-két futóárkot és más fellelhető nyomát a második világháborúnak. Az akkori hadmozdulatok feltételezett irányába indulunk el, elmegyünk a vérteskozmai elágazásig, mert ott voltak a szovjet védelmi vonalak. A Kotló-hegyre nem tervezzük a feljutást, hiszen az elég nehéz terep, de megkerüljük, aztán elmegyünk a hegy aljába, ahol huszár hagyományőrzőkkel találkozunk. Tea és pogácsa mellett egy megemlékezéssel egybekötött pihenőt tartunk, majd a tervek szerint úgy délután három óra körül ismét továbbindulunk, és négy órára tervezzük a megérkezést Csákvárra, a huszáremlékműhöz. Ott megint tiszteletadás következik. Úgy tűnik, jó idő lesz, talán a szél sem fúj majd, és egy kis hó azért még marad.

A következő hétvégén, február ötödikén körtúrát szerveznek, akkor visszatér a csapat a Kőhányásra, aztán márciusban Gántról indulnak Kápolnapusztára, ahol tragédia történt a világháború idején, sok polgári személyt kivégeztek az oroszok. A már csak romjaiban fellelhető településről indulnak majd vissza Kőhányásra, ahol tavaly nyáron adták át a gyönyörűen rendbe hozott Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központot és a turistaházat tárolóval a kerékpárosok számára, istállóval a lovaglás szerelmeseinek. A túraszervezők fontosnak tartják a megemlékezéseket, ezért az év elejére tervezett kirándulások egyfajta alternatív történelemórák lennének. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki csak könyvből ismeri az eseményeket, vagy ott lehet a helyszínen. Idővel indítanak természetismereti kirándulásokat is a környékre, amely szinte elkényezteti szépségeivel a kitartó látogatót. 

– Nem lesz másfél méteres hó és mínusz 15 fok, mint akkor, de azért át lehet majd érezni a katonák helyzetét – folytatta Sándor. – A világháború végén, 1945 januárjában, a főváros megszállása után kezdődött el egy nagy német ellentámadás, ennek egyik szárnyát kellett a magyar huszároknak a Vértesben fedezniük. Feladatuk volt még egy esetleges ellentámadás visszaverése is. Budapest felmentése sikertelennek bizonyult, de annak a hadmozdulatnak a keretében történt meg a huszárság utolsó nagy bevetése télen, rendkívül mostoha körülmények között. A lóról leszállt magyar huszárok először bevették Kőhányást, majd harcolva nyomultak tovább Csákvár felé, annak elfoglalása lett volna a céljuk, de odáig már nem sikerült eljutniuk. Az orosz védelmi vonalat áttörték ugyan, de aztán bekerítettek őket a nyomasztó számbeli fölényben lévő megszállók. Három nap után a huszárok megpróbáltak kitörni, hogy visszatérjenek a saját vonalaikhoz Kőhányásra, de mivel erre számított az ellenség, csak nagyon keveseknek sikerült visszaverekedniük magukat. Többnyire ásóval, kézigránáttal harcoltak, mert a hidegben a puskák használhatatlanokká váltak, de aztán elfogyott a lőszer és az élelem is.

Kőhányás közelében egyébként van egy másik emlékmű is: a második világháború idején egy német repülőgép a fák közé zuhant, körülbelül félórányi gyaloglásra a turistaháztól. Mivel nagyon „eldugott” helyen van, a Kádár-rendszerben sem bántották, sőt, még néhány alkatrész és darab a gépből is túlélte az eltelt évtizedeket. De szombaton a magyar huszárokra emlékeznek a turisták. A szervezők azt kérik, ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy velük tartson, jelezze azt a turistaház elektronikus címén: [email protected]. 

A hősiesség rendkívüli példája - A második világháború honi hadszínterén folytatott harcok közül a Vértes területén vívott küzdelmek magyar szempontból jelentős haditetteknek számítottak. Több hősies cselekedetet is láttak a Vértes hegyei. Marjay hadnagy például két napon át, lőszer nélkül, étlen és szomjan, dermesztő hidegben és hóviharban szakaszával közelharcban verte vissza a túlerő támadásait. A bekerítésből való kitörési parancsra katonái élére állt, és szörnyű kézitusában áttörte a két nap folyamán kiépített orosz védelmi állást. Közben lábon lőtték és elesett. A rettenetes hidegben keze és lába megfagyott, de képes volt arra, hogy öt napon át, a rendkívüli vérveszteségtől végletesen kimerülten, hófúvásban, méteres hóban elmásszon és kússzon saját katonáihoz. Életét csak mindkét lába és ujjai amputálásával tudták megmenteni. Hőstettét a legmagasabb katonai kitüntetéssel, a Tiszti Arany Vitézségi Éremmel ismerték el.