A komódnak sokáig sütiillata volt

Egy emlékeket idéző bútordarab, egy saját ötleten alapuló jelmez, amit minden előadás előtt újra kellett alkotni. Mindezekre jó szívvel gondol viszsza Németh Mariann, vagy ahogy sokan ismerik, Mary, a Vörösmarty Színház rendezőasszisztense, akit először arról kérdeztünk, otthonában melyik az a berendezési tárgy, vagy kiegészítő, amelyik legközelebb áll a szívéhez. A válaszon nem kellett sokáig gondolkodnia, nagymamája hagyatéka ma is fontos helyet foglal el nem csak az otthonában, hanem a szívében is.

– Van egy komódom, amit a nagymamámtól örököltem meg. Azért is a személyes kedvencem ez a darab, mert kiskorom óta az volt a vágyam, hogy legyen egy ilyen komódom. Amikor meghalt a nagyi, ment az osztozkodás, hogy ki és mit szeretne. Én mondtam, hogy egyetlen dolgot szeretnék, az pedig ez a komód. A nagybátyám még mondta is, hogy ez olyan ramaty állapotban van, nem érti, mit akarok én ezzel csinálni. Mondtam neki, hogy higgye el, nincs ennek semmi baja – mesélt az 1800-as években készült, négyfiókos sváb komódról Németh Mariann. – Elkerült hozzám ez a komód, amit utána három hónap alatt sikerült helyrehoznom. Öt réteg olajfesték volt rajta, mindet le kellett kaparni. Végül egy natúr fa színű komódot varázsoltam belőle. Imádom!

A komód különlegessége nem csak abban rejlik, hogy családi örökség, számos emléket is magával hozott a sokat megélt bútordarab.

– Amikor gyerekkoromban esküvő volt nálunk, mindig ebben voltak a sütik. Az emlékeim között megvan, hogy akárhányszor esküvő volt a családban, ez a komód mindig vándorolt, mindig ott volt, ahol a lakodalom. Tele volt aprósüteményekkel, ezért az esküvők

után mindig sokáig sütiillata volt – emlékezett Mariann, aki jelenleg konyhájában tartja a szóban forgó bútordarabot, ám most sütik helyett konyhai eszközök kapnak helyet a fiókokban.

Munkájában – rendezőasszisztensként – a kreativitásnak is rendkívül nagy szerepe van. Jó példák erre azok a jelmezek, amelyek Mariann ötletei alapján készültek. Mi a különleges ezekben a darabokban? Nos, leginkább az alapanyaguk. Felejtsük el a selymet és a pamutot! A ruhák elkészítéséhez egészen különleges alapanyagokat használtak.

– Blaskó Borival csináltuk a Pukedli című darabot, ehhez a jelmezek újrahasznosított alapanyagokból készültek. Leültünk ötletelni, és az volt az alapelképzelés, hogy minden ruha zörögjön, vagy valamilyen hangot adjon ki. Elkezdtem kutakodni, hogy miből lehetne alkotni. A lufi, mint ötlet, ekkor már megvolt, aztán újságpapírról és zacskóról is beszéltünk. Készítettünk egy lufis ruhát, aminek a felső része egy top volt, piros és kék lufikból készült. Ezt minden előadás előtt újra kellett csinálni: fel kellett fújni és megkellett hajtogatni a lufikat. Ha pénteken volt előadás, akkor hétfőn meg kellett csinálni a ruhát, hogy péntekre tökéletes állapotú legyen, mert ugye a lufik időközben engednek. Se előbb, se később nem lehetett megcsinálni – idézte a különleges ruhadarab történetét Németh Mariann, aki ezen munka kapcsán egyetlen éjszaka alatt megtanult lufit hajtogatni.

Az érdekes ruhaalapanyagok sorának itt még nincs vége, ugyanis készültek még jelmezek műanyag hógömbből, újságpapírból, buborékfóliából, és citromillatú szemeteszsákból is. Utóbbinál a ruha felső részét szemeteszsákból készült napraforgók alkották, a szoknya pedig egy az egyben zsákokból állt.